Százkorona - Legendák I. - A Királyok Könyve, a Pókkirálynő és a Vándorló Könyvtár
Amikor nemrég beszámoltam a Százkorona írásának állapotáról, többen is kérdezték, hogy lesznek-e a könyvben kalandok is, a világleírás és a szabályok mellett. Az eddig lemesélt történetek között között több is van, melyek a terveink szerint majd bekerülnek a Mesélő Könyvébe, viszont ezek mellett számos kibontásra váró kalandötlettel is szolgálunk majd, mégpedig az általam igen kedvelt Legends of Earthdawn kötetekből ismert formátumban. Ennek lényege, hogy a történetnek van egy, a karakterek által ismert változata, ahogy azt a dalnokoktól vagy bölcsektől hallhatták, és van egy, a mesélőnek szánt rész, ami abban segíti, hogyan lehet ebből egy önálló kalandot írni, vagy egy már létező kampányba beilleszteni. A mai cikkben most három ilyen legendát szeretnénk bemutatni.
A Királyok Könyve
Azt beszélik, hogy ez a sötét bőrbe kötött, fémveretes könyv az egyik legveszedelmesebb holmi, amit az Újhazába érkező telepesek magukkal hoztak. A legenda szerint Tilard, a Vak Bölcs diktálta le tanítványának, Uldarnak, a régi idők egyik legnagyobb mágusának, közvetlenül azelőtt, hogy a menekültek hajói elhagyták volna az Óhazát: lejegyezte benne a régi világ történetét, a hadurak korától az élő istenek eljövetelén át egészen a mindent vérbe borító háborúkig, melyek elől az emberek Százkoronára menekültek.
Az Újvilágban azután a könyv sokáig Napmező városában volt, ahol a bölcsek tanulmányozhatták és megismerkedhettek a múlttal, amit hátra hagytak. Sokan hivatkoztak rá műveikben, a Napmezei Krónika és az Azúr Krónika is említi, több évszázad eltéréssel, ám utóbbi elkészültekor, az ötödik században a Királyok Könyve már nem volt a városban. Felröppent ugyanis a pletyka, hogy Tilard olyan tudást is elrejtett benne, amit embernek nem lenne szabad ismernie: egy (vagy több) élő isten valódi nevét, melynek birtokában ezek a homálylények ismét megidézhetőek lennének. Mikor ennek híre ment, legalább két zsoldoscsapat feldúlta a könyvtárat, a Királyok Könyve után kutatva, de egyik sem lelte semmi nyomát.
Az eltelt évszázadok során számos legenda keringett a kötet hollétéről. Az egyik legismertebb szerint egy Keranos nevű mágus rejtette el, a Ridegszív-hegység egyik barlangjának mélyén épült kazamatában, homálylényekre mágiával megkötött sárkánygyíkokra és rémekre bízva az őrizetét. Ezt a változatot némileg alátámasztja, hogy Keranosnak valóban volt egy birtoka a hegységben, amit a hegylakók számos alkalommal fel akartak perzselni, és a mágus halála után ki is fosztották. A könyvre pályázóknak ezekkel a zord harcosokkal is meg kell küzdeniük, ha a kazamata állítólagos helyét kutatnák - sokan megpróbálkoztak már vele, de eddig még mind vagy feladták, vagy odavesztek. Még a Feketeköpenyesek egyikének, Kardfoki Ildorának, a boszorkánynak is nyoma veszett, pedig őt hitték az Úrnő legjobb tanítványénak.
Tabitha, a Pókkirálynő
A régi történetek szerint valamikor az Érkezés utáni ötödik században a Rémfog-hegység északi oldalán, Gorkov, egy mára már szinte elfeledett fejedelemség, Szikárszirt uralkodója szerelmes lett egy ifjú nőbe, Tabithába, akiről az a hír járta, hogy egy boszorkány leánya, és maga is igen jártas a mágia tudományában. Bár Szikárszirt előkelői óva intették, Gorkov udvarolni kezdett Tabithának, és miután ajándékokkal elnyerte a szívét, a következő tavaszünnepen feleségül is vette. A fejedelemség nemesei attól féltek, hogy a nő mágikus szavaival az ujjai köré csavarta az uralkodót, és mikor kiderült, hogy várandós, elkezdték terjeszteni, hogy hűtlen lett férjéhez, és a gyermek nem a fejedelemtől fogant. Ehhez több dalnokot is lefizettek, és a pletykák még a szomszédos fejedelemségekbe is eljutottak.
Gorkov egy ideig csak nevetett ezeken a híreszteléseken, ám mikor fülébe jutott, hogy már a többi fejedelem is az ő felszarvazottságán nevet, elhitte a vádakat, és haragjában a várandós asszonyt bezáratta a vár alatti sötét, mély barlangba. Egy hét elteltével azonban az egyik udvaronc elszólta magát előtte, és kiderült az ármány. Gorkov azonnal elrendelte, hogy nyissák ki a befalazott barlangot, és hozzák fel a feleségét. A torlaszt elbontva ott is találták a nőt élve és egészségesen, karjában a gyermekkel, ám ahogy a fejedelem magához ölelte volna őket, a barlang sötétjéből ezernyi pók rontott rájuk, az egészen apróktól kezdve a hatalmas, sosem látott méretű szörnyetegekig. Néhány óra alatt minden embert levadásztak Szikárszirt földjén, majd hálóikat mindenfelé hátrahagyva a többségük visszatért a föld mélyére. A boszorkányt és gyermekét többé nem látták, ám az elhagyott épületek állítólag dacolnak az idővel, mintha csak tegnap hagyták volna el őket. Manapság már a fejedelemség nevére is kevesen emlékeznek, hát még a pontos helyére, de időről időre elindul egy expedíció, hogy megkeresse a város kincseit…
A Vándorló Könyvtár
Azt beszélik, hogy Százkorona valaha volt legnagyobb bölcse, Vöröstornyi Mauritius nem csupán tudós fő volt, hanem maga is mágus, méghozzá az Óhaza titkainak ismerője, az egyik utolsó, aki még olvasta a Királyok Könyvét. Hosszú, több, mint két évszázados élete során rengeteg könyvet írt, melyeket seregnyi szolga és tanítvány másolt le szorgalmasan, sok száz példányban, és még többet gyűjtött össze mások tollából. Olyan nagy volt a gyűjtőszenvedélye és az olvasás iránti kedve, hogy egy különleges könyvtárat hozott létre magának, ami nem állt sehol, és egyszerre volt mindenhol. Egy gyűrű segítségével ugyanis Mauritius kedve szerint bármely ajtón keresztül beléphetett oda, de csak azok követhették, akiknek ő ezt megengedte. Tudta, hogy a halála után sokan áhítoznak majd erre az ékszerre, ezért a halálos ágyán fekve megsemmisítette.
Azonban a könyvtárat létrehozó varázslatba beépített egy másik utat, ami egészen addig nem volt járható, amíg a gyűrű létezett, a pusztulásával azonban megnyílt. Megalkotott egy bonyolult csillagászati rejtvényt, melyből elméletileg kiszámolható, hogy egy-egy adott év adott napjának adott órájában hol található egy olyan ajtó, amin át nem a szomszéd szobába, a kamrába vagy az árnyékszékre érkezünk, hanem a Vándorló Könyvtárba - feltéve persze, ha megfejtettük hozzá a rejtvényben elrejtett parancsszót. Ha sikerül, beléphetünk a könyvtárba, ahol eltölthetünk egyetlen napot, mielőtt a varázslat kivetne onnan minket, visszaküldve oda, ahonnan érkeztük. KI semmit se hozhatunk onnan, erről a varázslat gondoskodik: a tudást legfeljebb lejegyezni vagy memorizálni lehet. Több híres dalnok és mágus is állította, hogy járt odabent, és ismereteik hirtelen megnövekedése arra enged következtetni, hogy igazat szóltak.
A Boszorkánykirálynő hatalomra kerülése után a Feketeköpenyesek is élénken érdeklődni kezdtek a Vándorló Könyvtár iránt, igaz, ők aligha érték be egyetlen nappal. Azt suttogják, nem tettek le róla, hogy visszakényszerítsék ebbe a világba Mauritius gyűjteményét, hogy a benne rejlő tudást hollóerdei tornyukba zárják. Ez pedig azt sejteti, hogy odabent olyan ismeretek rejtőznek, melyek veszélyt jelenthetnek a Boszorkánykirálynő uralmára.
Százkorona - Legendák I. - A Királyok Könyve, a Pókkirálynő és a Vándorló Könyvtár
Megjegyzések
Megjegyzés küldése