Százkorona - Mágusok és boszorkányok
A "Százkorona - A Boszorkánykirálynő uralma" szettingben a high fantasy világoktól eltérően a varázshatalom közel sem mindennapos dolog, sőt, a birtokosai egy kifejezetten exkluzív klub tagjai, akik jellemzően névről és hírből ismerik egymást. Bár a rendszerben van egyensúly, ez nem olyan, mint máshol, ahol a harcossal és a varázslóval játszó játékos karakterei nem nőhetnek egymás fejére: itt viszont inkább azt jelenti, hogy minél nagyobb erőt vet be a varázsló, annál nagyobb árat fizet érte.
Százkorona világán nem hemzsegnek a varázstudók, soha nem is volt belőlük egyszerre egy-két tucatnál. Azok a varázslók - nemük szerint mágusok és boszorkányok - akik a hosszú és fáradtságos tanulási időszak végére jutottak, mind híresek lettek hatalmukról. Azokat a tanítványokat, akik nem érték meg a felavatásukat, nos, őket elfelejtette a történelem…
A Boszorkánykirálynő hatalomra kerülése előtt a varázslók mindegyike saját jogán úr volt, akkora vagy talán nagyobb hatalommal, mint egy fejedelem. Nem létezett olyan, hogy "udvari varázsló", sőt, ez igazából sértésszámba is ment volna - még akkor is, ha az adott varázsló ténylegesen valakinek a meghívására az udvarában élt, a rendelkezésére bocsájtott toronyban, lakrészben. Mások a városokat választották otthonuknak, ahol a környező házak lakói egy kicsit mindig óvatosan nézték a veszedelmes szomszédjuk otthonát. És voltak azok, akik erdők mélyén, dombtetőkön vagy hegycsúcsok között építették fel a tornyukat, erődjüket, idézett lényekkel faragva a köveket és állítva a gerendákat. A legtöbbjük igazi híresség lett, akinek a tetteit messze földre elvitték a dalnokok, és ugyanúgy hallottak rólak a sötétebb bőrű, ragyogó kék szemű azúrok, mint a nyugati Zord-felföldön élő szélvidéki zsoldosok, vagy a keleti vidékek napparti hajósai.
Természetesen egyik neves mágus vagy boszorkány se született hatalmas varázshatalommal, ezt nekik maguknak is hosszú évek tanulásával kellett megszereznie - ennek pedig fontos elemét jelentették a mesterének tett különféle szolgálatok. Bár varázserejük ekkor még csekély volt, de még így is sokkalta nagyobb volt, mint annak, aki semennyivel sem bírt, és jellemzően életerejük is több volt, mint a mágia roncsoló hatalmától legyengült mestereiknek. Így nekik jutott az alkímiához és idézéshez szükséges ritka alapanyagok beszerzése vagy a Régiek romjainak felkutatása. A legtöbbjük büszke volt még erre a csekély hatalmára is, és nem habozott hirdetni, hogy kinek a tanítványa.
Amióta a Boszorkánykirálynő ül Hollóerdő, és így egész Százkorona trónján, a helyzet drasztikusan megváltozott. A régi idők varázslói vagy csatlakoztak az Úrnő Feketeköpenyeseihez, vagy pedig meghaltak, ha nem tudtak időben elrejtőzni a nyomukba eredő Vadászok elől. Aki még él, örök háborút vív üldözőivel, tanítványait és zsoldosokat használva fel ehhez. A világot járó ifjoncok már nem hirdetik büszkén, kihez is tartoznak, erejüket eltitkolják, és csak azok előtt fedik fel, akikben megbíznak. A Feketeköpenyesek viszont még a régi idők mestereinél is arrogánsabbak, hiszen egyetlen ember áll felettük - csak a Boszorkánykirálynőnek tartoznak elszámolással tetteikért, így a nevük legtöbbször félelmet kelt a szabad népek szívében. A tanítványaik, a Beavatottak hasonlóan büszkék, bár őket sokkal több béklyó köti - mesterük bármikor úgy dönthet, hogy nincs rájuk többé szüksége, és ha egy faluban túl sokat enged meg magának, a helyiek is agyonverik és elássák, hacsak nincsenek kísérői.
A varázserő itt nem kötött formulákat és az elődök által kidolgozott, tökéletesen kiegyensúlyozott varázslatokat jelent, hanem a mágia nyelvének ismeretét és használatát. Minden iskolának megvannak a saját varázsigéi, melyek ismeretében a varázstudó ott helyben dönti el, hogyan és mit szeretne varázsolni. Persze az, hogy ismeri a megfelelő szavakat, még egyáltalán nem garancia arra, hogy a mágia létre is jön, vagy ki is fejti a hatását: elég egy helytelenül kiejtett szó, vagy egy túl erős mágikus oltalommal bíró célpont, és a varázslat hatástalan marad. Ha lassabban, perceken át formálja a szavakat, rituálisan kántálva, netán különféle kellékeket használ hozzá, jelentősen megnő a siker esélye, viszont ez kiszolgáltatottá is teszi a varázstudót.
A szavaknak azonban súlya van, és az emberi test nem arra teremtetett, hogy ekkora hatalmat elviseljen. Néhány gyorsan kiejtett varázsige még nem okoz nagy kárt, ám egy hosszú rituálé már pusztító hatással lehet az egészségre, sőt, akár a varázstudó halálát is okozhatja. Ám a belsőjüket mardosó megszállottság egyre nagyobb és nagyobb hatalom megszerzésére sarkallja őket, még akkor is, ha ennek a testük vagy a lelkük eltorzulása az ára…
Százkorona - Mágusok és Boszorkányok
-Kyrg-
.jpg)
Rendkívül ígéretes! Olvastam az előző cikket is. Nem szeretem a mágikus közvilágítást, nekem sokszor nehezen kezelhetőnek tűnik a túl gyakori mágia, bagatelizál, rontja a varázsát az egésznek. A két univerzum közti párhuzam is kecsegtető. Még nem vagyok képben a szabályrendszerrel, de remélem megspékeled egy jó kis "desprictive" sebzésrendszerrel, szeretem a konkrétumokat, a szimpla pontrendszer nekem lapos XD
VálaszTörlésKöszönöm, remélem a végeredmény is tetszik majd! A "mindennapos mágia" nálam inkább a Csillagbirodalomra jellemző, ami gyakorlatilag az "ipari és fogyasztói mágia" világa. Remélem, egyszer azt is ki tudjuk majd adni. :)
VálaszTörlésA Százkorona a Conan rendszerét használja, ahol az adottság szintje alapján kell dobni d100-al, és a sikernek több szintje is lehet. A sebzés egy kicsit hibrid: vannak benne "életerő-pontok", a Sebtűrés adottság képében, ugyanakkor egy rendkívüli támadással Különleges Sérülést is lehet okozni. Ezzel akár egy teljesen ép, súlyos vértet viselő ellenfelet is meg lehet ölni, egyetlen tőrdöféssel, a pontok "leszeletelése" nélkül. Vagy akár a sisak szemrésén keresztül az arcába tolt fáklyával...
Igyekszem követni az eseményeket, remélem sikerül végigvinned a projektet. Egyébként a rendszerhez megvannak az ingyenes anyagok, csak épp alig van időm a hobbira mostanság. Inkább csak bőszen gyűjtögetek.
Törlés