Százkorona - A világ arca
A korábbi cikkekben előre szaladva már számos szó esett Százkorona varázstudóiról, kardforgatóiról és nemeseiről, illetve nagy vonalakban a Boszorkányúrnő uralmáról is. Ideje most már kicsit alaposabban megismerkedni magával a világgal, hogy is épül fel, kik is lakják.
A név
A kontinens emberek írta történelme több, mint ezer éves, és ennyi idő alatt már számos néven emlegették. Az első telepesek egyszerűen csak "új hazaként" vagy "új földként" hivatkoztak rá, a maguk mögött hagyott Óhazához viszonyítva, de a legtöbben csak a saját vagy szomszédos fejedelemségeket emlegették, ha meg akarták nevezni az otthonukat. A második-harmadik században jelent meg a telepesek életét bemutató Napmezei Krónikában a "Tengeren Túli Vidék" elnevezés, majd az ötödik században a híres bölcs és mágus, Vöröstornyi Mauritius használta elsőként "a Száz Korona Földje" kifejezést, a nagyszámú, apró fejedelemségre hivatkozva. A művelt fők máig ezt használják, a köznyelvbe viszont már elég hamar megjelent a rövidebb, egyszerűbb alakja: Százkorona.
A világ tájai
Százkorona földje több nagy régióra oszlik, a tájegység és az éghajlat alapján. Bár ezek mindegyikén belül legalább tucatnyi kisebb-nagyobb fejedelemség található, a vidékek maguk nagyobb mértékben formálták az ott élők identitását, mint az, hogy kinek az uradalmában születtek és éltek.
Az első telepesek hulláma a kontinens délkeleti kiszögelésénél, a több száz lépés magas Tűfoknál ért partot, ennek ezüstös fénye vezette a hajókat az utolsó néhány éjszakán, ahogy átkeltek az Óhazából. Az ennek közelében a tengerbe ömlő Álmok Folyója, ez a északról hömpölygő nagy folyam választja el egymástól a keleti Nappartot és a déli Azúrpartot. A két vidék földrajzilag igen hasonló, hiszen mindkettő nagyrészt erdős síkság, alacsony dombokkal és sekély folyókkal megszakítva, nagyon kevés igazi hegységgel. Éghajlatukban azonban elég jelentős a különbség, mivel keleten kellemes, hűvös nyarakat és enyhe teleket hoz a Nap-tenger, délen viszont az Azúr-tenger meleg áramlatai miatt sokkalta nagyobb a forróság, és még a legzordabb telek is csak végtelen esőket látnak, hó helyett. Ez a két vidék népesült be leggyorsabban, és mindmáig itt állnak Százkorona legnagyobb királyságai (tartományai) és városai.
A világ nyugati felét ezzel eszemben egy magasan fekvő fennsík teszi ki, melyet folyóvölgyek, mély tavak, ritkás erdők és sűrű, áthatolhatatlanul tüskés bozótosok szakítanak csak meg. Ez a Zord-felföld, a helyiek szavával a Zordvidék. A földje alig művelhető, bár állattartásra és bányászatra még éppen hogy alkalmas. Az állandó viharok és a pusztító szél nem kíméli a partjai mentén északnak és délnek tartó hajókat sem.
Az északi föld a Zord-felföld folytatása, ahol a part gyakran több száz lépéssel a jégtáblákkal és jéghegyekkel teli Fagy-tenger fölé emelkedik. Bár azt hihetnénk, senki emberfia nem él erre, a vidék ércben gazdag, így elég sok bányászkolónia létesült az évszázadok során, így az erre járó utazók is számos útra és kisebb-nagyobb, erődszerű falura bukkanhatnak.
A kontinens közepén meredező, legmagasabb, hóborította csúcsait a felhők közé rejtő Ridegszív-hegység önálló vidéknek számít. Alacsonyabb régióit sűrű fenyvesek borítják, melyekben csak úgy hemzsegnek az erdei rémek és a sárkánygyíkok. Ennek ellenére itt is szép számban élnek emberek.
A világ lakói
Százkorona évezrednyi történelme során minden tájon kialakult több kisebb-nagyobb nép és kultúra, hogy azután felemelkedjenek, összeolvadjanak, majd eltűnjenek. Öt olyan nagy népcsoport van, ami már hosszabb ideje meghatározza a világ arculatát. Mivel annak idején őseik mind egyazon nagy népcsoport tagjai voltak és közös nyelvet beszéltek, nagy nehezen, de ma is megértik egymás szavát, bár a nyelvek már évszázadok óta külön utat járnak.
A nappartiak a keleti partvidék világosbarna bőrű lakói, akik energikus, tettre kész természetükkel sokszor formálták már a történelmet. Az egyes fejedelemségek széles skálán mozognak, nehézlovas nemesektől a kalandor tengerészekig sokféle nép megtalálható közöttük.
Az azúrok a délvidék sötét bőrű, azúrkék szemű népe, akik sosem mutatják ki valódi érzelmeiket, és a legrosszabb hírt vagy sértést is mosolyogva fogadják, ahogy bosszújukat is szívélyesen viszik végbe. Imádnak üzletelni, a rosszakaróik szerint született kalmárok, így hajóik legalább olyan sokfelé megfordulnak, mint a kalandokat kereső nappartiak.
A szélvidékiek a Zord-felföld világos bőrű, szőke népe. Az otthonuk komorsága hallgataggá teszi őket, akik csak szeretteik körében engednek fel, ugyanakkor nincsen náluk fegyelmezettebb az egész kontinensen. Ennek egyszerre oka és következményei, hogy a férfiak többsége és a hajadonok közül is sokan zsoldoskatonaként keresik a kenyerüket, és csak néhány évente térnek haza, a köztes időben bajtársaikkal küldve haza pénzt a falubelieknek.
Az északi, jeges vidéket lakó, kék szemű és lángvörös hajú tűzvérűek szeretik magukat mindenkinél keményebbnek mutatni, bár olyanok, mint egy medve: ha dolog van, keményen odateszik magukat, de amint alkalmuk van a henyélésre, kihasználják. Remekül értenek a kövek és a fémek megmunkálásához.
A bronzbarna bőrű, fekete hajú hegylakók a Ridegszív-hegység hegyoldalaiban és völgyeiben élnek. A régi időkben őseik a többi fejedelemség száműzötteiként kerültek ide, emiatt gyakori, hogy ma is bizalmatlanul méregetik őket, ha utazni indulnak.
A vidék lakóinak többsége kisebb-nagyobb, megerősített falvakban él: még a békésebb keleti és déli területeken sem ritkák a banditák vagy az emberevő erdei rémek felbukkanása, nem is beszélve az egész településeket felprédáló sárkánygyíkokról. A fejedelemségek jelentős része egyetlen faluból és néhány kisebb tanyából áll, a jelentősebbek viszont három-öt falut is számolhatnak, mindegyik élén egy nemesi családdal. Igazi nagyvárosból délen és keleten tucatnyit találni, nyugaton és északon viszont csak alig egy-kettőt - ezek általában valamilyen különleges földrajzi adottságnak köszönhetik létezésüket, mint a melegvizű tó partjára épült Télzug, a sziklákkal védett öbölben álló Viharhon, vagy a nyugaton egy egykori hullócsillag vágta árokban álló Szélkapu. Általában a nagyobb települések békésebb és biztonságosabb helyek, ám a Boszorkánykirálynő Sötét Seregének katonáiból is sokkal többel találkozhatunk ezeken a helyeken.
Százkorona istenei
Az Óhazából átkelő első telepesek három tucatnyinál is több ősi isten hitét hozták magukkal. Ezek eredete mára a múlt ködébe vész, nem tudni, ki volt köztük eredetileg is a valóságon túli Homály lakója, és melyik született embernek, hogy azután varázslóként akkora hatalomra tegyen szert, hogy halhatatlanként kiemelkedjen innen. Sokuk mára teljesen feledésbe merült, a Boszorkánykirálynő hatalomra kerülésével pedig a legtöbb papjuk is elbujdosott, mivel próféciáik miatt üldözni kezdték őket. A nép azonban továbbra is imádkozik a régi imahelyeken, és az istenek, ha nem is túl sűrűn, de meghallgatják a legállhatatosabbakat. Varázshatalommal azonban senkit sem ruháznak fel, bár a régi idők varázslói szinte mind valamelyik isten hívei is voltak egyben.
Ezek az istenek sosem tartoztak egyetlen "panteonba" vagy egyetlen néphez: mindegyik önálló entitás volt, aki számos jó és rossz tulajdonságot testesített meg egymagában. Volt, amelyik köré komolyabb kultusz szerveződött, mint a Mindentlátóé, aki tanulás, a tudás, a titkolódzás és az irigység megtestesítője, és így a kevés számú nagy iskola patrónusa, vagy a Tajtékúr, aki egyszerre a tengerek, a viharok, a hajósok és a vakmerőség istene.
Százkorona az emberek előtt
Senki sem tudja pontosan, kik éltek e kontinensen az első telepesek megérkezése előtt, az viszont tagadhatatlan, hogy egykor virágzó városaik romjai sokfelé megtalálhatók. Sajnos az emberek terjeszkedése gyakran ezek kárára történt, elhordva a faragott köveket és bezúzva a különös szobortöredékeket, de néhány helyen még ma is megtalálni a nyomaikat, a városok alatti kazamatákba, a hegyek barlangjaiban és a rengeteg mélyén.
Az egyik legjelentősebb ilyen hely a Régiek Csarnoka, egy hatalmas, több száz lépés átmérőjű, lapos kőkupola, ami az egészet beborító borostyán miatt messzebbről csak egy méretes szikladombnak tűnik. Sokáig a közvetlen közelében álló Zöldodú lakói is csak "rossz helynek" tekintették, ahonnan nem tér vissza az, aki megmássza - a borostyán alatt ugyanis rengeteg hasadék van, amin keresztül az óvatlan alázuhanhat a mélybe.
A kupola ma már ismert hely, és már a Boszorkánykirálynő hatalomra kerülése előtt is számos expedíció indult a belsejében található romváros felderítésére, ma pedig maguk a Feketeköpenyesek ígérnek jutalmat a bátor felfedezőknek. Ennek ellenére mindmáig nincs feltérképezve az egész, ugyanis a romok a föld alá is benyúlnak, és a korábbi, szerencsétlenül járt felderítők élőholt maradványai komoly veszélyt jelentenek.
Két olyan nép van, aki talán ismerheti a kontinense múltját, ám egyik sem hajlandó elárulni a titkaikat. A valódi sárkányok, a világ legbölcsebb és egyben legkegyetlenebb lakói csak nagyon ritkán állnak szóba az emberekkel, és még ha sikerül is ajándékokkal lekenyerezni valamelyiket, mint a Boszorkánykirálynő ádáz ellenségének bizonyuló Viharszívet, ő is szófukarrá válik, ha erről a témáról faggatják. Az embernél is magasabb, sötét bundájú rémek pedig, bár a bunkók és kőfegyverek forgatásából úgy tűnhet, a tudatuk több, mint egy állaté, nem bírnak a beszéld képességével. És a jelek szerint az emberhús az egyik kedvenc eledelük, amit azt már számos elpusztított tanya, falu, sőt, fejedelemség is tanúsíthat.
Százkorona - A világ arca
Megjegyzések
Megjegyzés küldése