UnderWorld RPG - Gépszörnyek csatája - Küzdelem az AlVilágban III.

Az UnderWorld RPG harcrendszere nincs kifejezetten túlbonyolítva, bár az egyetlen találathoz és az abból fakadó sérüléshez szükséges dobások számáról már voltak viták, és egy cikkben korábban én maga is bemutattam egy, az eredeti rendszeren alapuló változatot. Ugyanakkor a rendszer halálossága miatt továbbra se tartom rossznak az eredeti "dobjunk minden ellen ellenpróbát"-módszert. Amit viszont a magam részéről egy kicsit hiányolok a könyvből, az a járművek közti összecsapásokra vonatkozó szabályok: bár furcsán hangozhat ez egy, a föld alatti alagutakban játszódó játéknál, ám a RoncsTech járgányok miatt nagyon is indokolt. Mivel a saját, házi játékunkban is van Navigátor, és óhatatlan, hogy előbb-utóbb bekövetkezzen valamiféle összecsapás, melyben hajója, az Equinox is szerepet, kap, elkészítettem a saját járműves harci szabályainkat.


Kezdeményezés
Itt igazából nincs változás, de annyit érdemes kiemelni, hogy a sofőr/pilóta/kormányos karakter Szállítójárművek szakértelme is számít: Navigátor esetén 2 Érmét ad, másodlagos szakértelemként pedig  1-et. 

Támadás
A járművekkel vívott összecsapások során elsősorban az utasok és a legénység tud támadni, a saját és a jármű fegyvereivel. Ezek a szokásos módon, a Küzdelem szakértelemmel zajlanak, figyelembe véve a a fegyverek relatív lőtávolságát Messzi célpont ellen például nem lehet Közeli lőtávolságú fegyverrel támadni). 
A jármű vezetője maga is részt vehet a harcban, akár ökleléssel (Szállítójárművek), akár valamilyen fegyverrel (Küzdelem): a rendszer nem bünteti sem a többszörös cselekvést, sem azt, ha egyszerre két dolgot csinál (pl. vezet és tüzel). Az összecsapás során a kormányzás (Szállítójárművek) igazából akkor kerül elő, ha szándékosan nekimegy az ellenfélnek, ha manőverezni kell (pl. útakadályok vannak), vagy ha kitérést dob a támadás elől (lásd Védekezés).

Védekezés
A járművet célzó támadások (öklelés, lövés) ellen a vezető dobhat védekezést, mégpedig egy manőver formájában. Ebbenez a megfelelő tulajdonságok mellett ismét csak a Szállítójárművek szakértelemnek van kulcsszerepe.
Ha a támadás az utasokat célozza meg, azok a szokványos módon dobnak védekezésre, attól függően, hogy például hasra vetik-e magukat, vagy valamilyen eszközzel próbálják kivédeni a támadást.

Sebzés
Itt igazából az egyetlen lényeges eltérést az az eset jelenti, ha a támadás egy öklelésből fakad: ekkor ugyanis a sebzés alapja maga a jármű mérete. Ez annyi érmét jelent, mint amennyibe a Méret került az építéskor:
  • Személyes (csak a használó): +0
  • Kicsi (használó + 1 utas): +1
  • Közepes (4-6 utas): +2
  • Nagy (6-20 utas): +3 
Ha vannak a járműre erősített, RoncsTech vagy hagyományos fegyver (például döfőorr, bivalyrács, tüskék), ezek további bónuszt adhatnak a sebzésre.


Páncél
A járművek esetében csak akkor beszélhetünk páncélzatról, ha rendelkezik a Javítás funkcióval, ami lényegében ugyanezt a szerepet tölti be ilyenkor: a Javítás minden pontja +1 érmét ad a sebzés elleni dobásra.
Ha a támadás célpontja nem a jármű, hanem az egyik utas (például a támadó a sofőrt célozza meg), a jármű páncélja hozzáadódik a karakter sajátjához.

Sérülések
Az UnderWorld rendszerében ugyanaz a négy sebzésszint vonatkozik a járművekre is, mint a karakterekre és a szörnyekre: ők is Karcolásokat, Könnyű, Közepes és Halálos sérüléseket kapnak, és ezekbe az állapotokba kerülnek. Viszont ahogy a nagyobb testű lények (például az alagútsárkányok és a Fehér férgek) a Hatalmas tulajdonságból extra Karcolás szinteket kapnak, ugyanez vonatkozik a járművekre is: minél nagyobb, annál valószínűbb, hogy az első néhány sérülés csak kisebb, felületi sérüléseket okoz.
  • Személyes (csak a használó): nincs extra Karcolás
  • Kicsi (használó + 1 utas): plusz 1 Karcolás szint
  • Közepes (4-6 utas): plusz 2 karcolás szint
  • Nagy (6-20 utas): plusz 3 karcolás szint

Sérülés Mentő
Ha a jármű az adott körben (Karcolásnál nagyobb szintű) sérülést szenved el, akkor ugyanúgy dobnia kell egy Sérülés Mentőt, mintha élőlény lenne. Enne alapja a szokásos 1, plusz a Méret, a Javítás és annak a karakternek a tulajdonságai és szakértelmei, aki az adott körben azzal foglalkozott, hogy próbálta egyben tartani a gépet.

Gyorsított menet
Ahogy a normál küzdelem esetében, itt is megpróbálhatjuk egy kicsit felgyorsítani a harcokat: erre a legjobb módszer, ha a védekezés és a páncél próbákat kihagyjuk, és helyette automatikusan annyi sikerrel számolunk, mint a dobható érmék fele, felfelé kerekítve. 

UnderWorld RPG - Gépszörnyek csatája - Küzdelem az AlVilágban III.








Megjegyzések

Népszerű bejegyzések