Cyberpunk RED - Faxlapok - Elátkozott Ereklyék

PLETYKÁK - VÉLEMÉNY - IDŐJÁRÁS & VESZÉLYEK - TECH -

ÉLETSTÍLUS - SZÓRAKOZÁS - ÜZLET - NEMZETKÖZI HÍREK

NCT

Night City Today


Holnap újra megnyit a Night City Múzeum
Írta: Ron Kovac

Valamikor régen, még a vörös fellegek előtt városunk egyik büszkesége volt a Richard Night magángyűjteményéből alapított Night City Múzeum: a nyugati part városai mind irigykedtek a régiségekre és műtárgyakra, amit a hipermodern biztonsági felszerelésekkel ellátott épületben őriztek, és bár az emberek nagy része akkor sem engedhette meg magának az efféle szórakozást, a jobb módúak azért gyakorta ellátogattak ide. Ráadásul a nyílt terep és a labirintusszerű belső elrendezés miatt a titkos találkozóknak is kedvelt színhelye lett, ahol egyaránt köttettek céges megállapodások és nemzetközi egyezségek. Persze a bűnözők is számtalan alkalommal megkísérelték kifosztani: volt itt éjszakai magányos falmászó, a biztonsági rendszereket megbolondító konzolzsoké és plasztikbombákkal berontó húsz fős banda is. A jól felfegyverzett őrök és a Max Tac egység minden kísérletet meghiúsított, így a múzeum sosem vesztett el egyetlen egy tárgyat sem, legalábbis hivatalosan. Persze mindig voltak pletykák be sem jelentett esetekről, ahol az intézmény a biztosítási cégek helyett inkább egy csapat zsoldost keresett fel, akik azután diszkréten visszahozták az ellopott holmikat, elnézést kérve a vérfoltokért. De ezek természetesen csak pletykák voltak.
Azután jött a bomba és minden megváltozott. Night City hosszú, hosszú időre el volt foglalva a puszta túléléssel, a múzeumért pedig többször is csatát vívtak a bandák, nem egyszer az onnan ellopott műtárgyakat használva hatalmi jelvényként. A konszolidáció alatt persze ismét változott a helyzet, a várost újjáépítő cégek igyekeztek minél többet visszaszerezni ezekből a holmikból, nem kis véráldozat árán, és már nagyon régóta megvannak a tervek egy új múzeum felépítésére. Ezeket azonban mindeddig akadályozta a források hiánya és a széttagolt tulajdonosi struktúra - elég kevés olyan cég van, amelyik hajlandó lenne csak úgy a városnak ajándékozni a megszerzett műtárgyakat, ezért természetesen mindenki csak bérbe hajlandó adni azt, amilye van. Ám most végre-valahára megtört a jég: a város vezetése tavaly kinevezett egy új kurátort, Dr. Lorna Ravenwoodot, aki kemény munkával megszervezte az új épület átalakítását és tárgyaló asztalhoz ültette az összes érdekelt felet, elérve, hogy végre mindenki beadja a derekát. Legelső lépésben Richard Night híres "Azték Kincsek" tárlatát sikerült összeszednie, összesen mintegy 100.000.000 Eurodollár értékben!
Holnap este tehát két és fél évtizedes "kényszerszünet" után ismét megnyitja kapuit a Night City Múzeum, és közszemlére teszik az ősi indián aranykincseket, amiket oly hosszú időre elfelejtettek a város lakói. Én magam is részt veszek a megnyitón, élőben jelentkezve az eseményről. Legyen Night City ismét a kultúra és a fejlődés fellegvára!



Küldetés: Kincsvadászok
Információ a játékosoknak:
A csapat tagjait összehívja egy Todd Baines nevű Fixer, a kedvenc törzshelyén, az El Loco nevű bárban, a város Watson negyedében. Egy elég rizikós, de nagyon jól fizető munkát kínál nekik: a megnyitás előtti utolsó éjszakán be kell jutniuk, szerelőknek álcázva a Night City Múzeumba (NCM), azután ki kell cserélniük az azték kiállításban szereplő összes ereklyét hamisítványokrara, és utána ki kell jutniuk az épületből. Ha minden jól megy, az egész egy sima műkincsrablás lesz: Todd megszerezte a belső ajtók, a riasztók és a tárló kódját, a hekkere pedig átveszi a kamerarendszer felett az irányítást. Mindezért cserében fejenként 100.000 eurodollár a jutalmuk (maximum 10%-ot kapnak előre). 
Persze a sima meló ritka Night Cityben.

Mesélői jegyzetek:
Ez a meló egy teljes átverés: Dr. Lorna Ravenwood valójában a kezdetektől úgy tervezte, hogy még a múzeum megnyitója előtt kirabolja a saját intézményét. A karakterek csapata lesz az átverés, a "B csapat", az aznap szolgálatban levő 5 őr pedig az "A csapat", akik a valódi rablást hajtják végre. Az eredeti koncepció az, hogy a karakterek csapata bemegy és amikor megpróbálja kicserélni a hamisítványokat, a tárlókba rejtett robbanóanyag megsemmisíti őket és az álműtárgyakat is. A tárlók ekkor már üresek, az igazi holmik az őröknél vannak, elrejtve a táskáikban. A robbanás és a tűz elég nagy lesz hozzá, hogy az a terem elpusztuljon, de ahhoz kicsi, hogy az épületben magában komoly kárt tegyen.
A tervbe azonban hiba csúszott, mégpedig egy “C csapat” képében. Egy titokzatos megbízó ugyanis odaküldte a saját embereit is, hogy azok szerezzék meg az azték kincseket, mit sem tudva a két másik társaságról. Ezek nem a kesztyűs kezű úriemberek, úgyhogy már a behatolás során megölték az A csapat felét, ráadásul az ő hekkerük csapdába ejtette a saját irodájában Dr Ravenwoodot, aki már jóval az akció előtt el akarta volna hagyni a helyszínt.



A menetrend tehát:
  • Dr. Ravenwood napnyugta körül indulna haza, de az irodája zárva, a telefonja és az asztali terminálja blokkolva. A hangszigetelt ajtók és ablakok miatt nem tud segítséget hívni.
  • Az A csapat az őrségváltás után kivette a kincseket a sötétített üvegű, csak parancsra átlátszó tárlókból, elhelyezte azt a saját táskáikban, a személyzeti öltözőben. A kincsek helyére plasztikbombát helyeztek, ami akkor robban, ha valaki kinyitja vagy átlátszóvá teszi a tárlót: úgy akarják beállítani, mintha a tolvajokkal a saját bombájuk végzett volna.
  • A B csapat akadálytalanul bejut az épületbe, az őrök felületesen átvizsgálják őket, majd eljutnak az azték kiállításhoz. Oda még bejutnak a kódjukkal, ám ekkor azzal szembesülnek, hogy a tárlók kódja megváltozott! A C csapat hekkere ugyanis elkezdte átvenni az irányítást az épület felett, kiütve az ő emberüket és ennek részeként minden kódot megváltoztatott, pont abban a pár másodpercben.
  • A megérkező C csapat megölte az A csapat felét (az őröket a bejáratnál), a hekkerük pedig uralja az egész épületet, így a maradék őrök (3 Privát Biztonsági) nem tud se kijutni, se segítséget hívni.
  • A C csapat maradéka (4 Szóló) kicsit morcosan elindul Dr. Ravenwoodért, hogy őt túszul ejtse, és az ő biometrikus adataival kinyissa a széfet is, ahol további kincseket sejtenek. Ez egy hamis információ, de ezt ők nem tudják. A doktornő viszont már nincs ott, ugyanis sikerült bejutnia egy szellőző aknába, és azon keresztül az azték teremig, ahol a csapattól kér segítséget.
  • Innentől a csapaton áll, ki tudnak-e jutni az épületből élve, el tudnak-e bánni az A és C csapatok maradékaival, és meg tudnak-e állapodni a doktornővel?
A múzeum alaprajza a Mesélőn múlik, de célszerű egy legalább három szintes épület, plusz alagsor, szellőző járatokkal és kamerákkal. Ez utóbbiak igen veszélyesek, mert a C csapat hekkere rajtuk tartja a szemét.
Ha a csapatnak sikerül kijutnia élve, Todd Baines nagyon meglepődik, ugyanis ő tudta, hogy ez a B csapat lesz, és nem számított arra, hogy valaha viszontlátja őket. Ennek ellenére gyorsan kapcsol és tartja a száját, és ha a csapat elhozta a szajrét, megszervezi, hogy megkapják a pénzüket.
Ha a csapat kimenti Dr. Ravenwoodot, a doktornő igyekszik megőrizni a részvétele titkát. Igyekszik megakadályozni, hogy kinyissák a tárlót, azt mondva, hogy a kamerán keresztül látta a bombát, és igyekszik arra terelni a csapatot, hogy az őrök lehettek a tolvajok. Senki se tudja, hogy ő fogadta fel az A és B csapatot is, emiatt viszont az őrök is gond nélkül lelövik, ha nem vigyáz. Ha a csapat segít nekik kijutni és a szajré eljut Toddhoz, a doktornő kifizeti anonim módon mindenki jussát.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések