The Witcher TTRPG - Könnyű Fokozat, avagy az Easy Mode magyarul!

Miközben várjuk, hogy elkészüljön a The Witcher szerepjáték magyar kiadásának tördelése, és megkezdődhessen a második körös szerkesztés, a kiadóval közösen úgy döntöttünk, közzé tesszük az ingyenes Witcher - Easy Mode kiadvány magyar változatát, a Könnyű Fokozatot! Ahogy ezt a korábbi cikkben már írtuk, ez a rövidített szabályrendszer mellett hat előre elkészített karaktert és egy rövid kezdőkalandot is tartalmaz, amit eredetileg a Free RPG Day-re írtak, vagyis 1-3 órás játékidőre elegendő, viszont kipróbálásra pont megfelelő.

 


Ennek örömére nézzük meg most egy kicsit alaposabban, hogy mik is a különbségek a Könnyű Fokozat és az alapkönyv között.

 


Karakterek

A Tulajdonságok és a fajok képességei lényegében megegyeznek, legfeljebb a szövegezés lett egy kicsit megrövidítve, hogy elférjen a szűkebb szövegmezőkben. A származtatott értékek terén viszont máris találunk néhány eltérést.

  • Kábulat (Stun) mentődobás: ez egyszerűen Mentődobás (Save) lett, de működése ugyanaz.
  • Futás (Run) és Teherbírás (Encumbarance): ezek kimaradtak, előbbi az egész körös cselekedetek kihagyása miatt, utóbbinak pedig ebben a rövidített rendszerben nem jut annyi szerep.



Képzettségek

  • Ezek szintje nincs külön feltűntetve, hanem a karakterlapokon egyből a dobáshoz hozzáadható alap (a Tulajdonság és a Képzettség szintjének összege) szerepel.
  • A mágikus képzettségek közül egyedül a varázslatok és jelek felidézéséhez szükséges Varázslás került bele: a Rituálé létrehozása és a Rontás küldése mind sokkal összetettebb szabályokkal jár, előbbinél a végrehajtás, utóbbinál pedig másrészt pedig a megszüntetés terén.

 


Fegyverek

A Witcherben a fegyverek a Cyberpunk 2020-hoz hasonló részletességgel lettek jellemezve vagy talán még annál is jobban. Ennek nagy része kimaradt, és csak az alábbiak kerültek be.

  • Név: a fegyver neve.
  • Pontosság: a fegyver használatához kötődő módosító.
  • Sebzés: a fegyver sebzése.
  • Hatás: a fegyver extra hatása, mint Páncéltörő, Vérontó, Messze nyúló (az eredeti lista erősen meg lett rövidítve). A Hatótáv is ide lett sorolva itt.

Az alapkönyvben ezen felül szerepel még:

  • Típus: Szúró, Vágó, Zúzó és Elemi, melyekkel szemben a páncélok és lények extrán sebezhetők vagy ellenállók lehetnek.
  • Beszerezhetőség: mennyire ritka vagy gyakori.
  • Megbízhatóság: a CP2020-al ellentétben ez egy érték, ami minden Kivédéssel csökken, ahogy a fegyver (vagy pajzs) lassan elkopik, amíg el nem törik.
  • Kezek száma: egy-vagy kétkezes.
  • Hatótáv: ez eredetileg külön kategória.
  • Elrejthetőség: hol fér el a fegyver.
  • Fejleszthetőség: hány rúnát lehet elhelyezni a fegyveren.
  • Tömeg: a fegyver tömege.
  • Ár: a fegyver (háborús inflációval sújtott) ára.

 

Páncélok

Ezek szintén jelentősen le lettek egyszerűsítve, hiszen szinte csak a nevük és az SFÉ értékük maradt meg. Ehhez képest az eredeti könyvben az alábbiakkal is számolhatunk.

  • Beszerezhetőség: lásd fent.
  • Fejleszthetőség: lásd fent, rúnák helyett páncélfejlesztésekkel és varázsjelekkel.
  • Páncélmódosító: az MGT, amit le kell vinni a REF, az ÜGY és a SEB értékéből.
  • Tömeg: lásd fent.
  • Ár: lásd fent.

 


Mágia

A The Witcher szerepjátékban összesen öt formája lehet a karakterek által használ mágiának: a varázslatok, a jelek és a papi fohászok felidézéséhez mind a Varázslás használatos, a rituálékhoz a Rituálék létrehozása, a kisebb átkoknak megfelelő rontásokhoz pedig a Rontás küldése. Ezek közül csak a varázslatok és a jelek kerültek be, hiszen a papok nélkül fohászok sem kellenek, a többinek pedig elég összetett szabályai vannak.

Ezzel együtt a varázslatok és a jelek szinte egészében az alapkönyvbeli szabályokkal kerültek be, néhol egyszerűsített megfogalmazással.

 


Küzdelem

Ez a fejezet viszonylag kis mértékben lett megnyirbálva, bár az egész körös Akciók kimaradtak. A támadásoknál csak az alap erős/gyors támadások maradtak meg, és nélkülöznünk kell a részletesebb lehetőségeket, mint a roham, a lefegyverzés, lökés vagy a birkózás. A védekező mozdulatoknál viszont megkapjuk a kivédés, kitérés, helyezkedés lehetőségeit, így itt csak a hárítás maradt ki, illetve a kivédésnél nem sérül a fegyver vagy a pajzs.

A találati helyek száma lecsökkent, a szokásos hat zóna (Fej, Torzó, Jobb Kar, Bal Kar, Jobb Láb, Bal Láb) helyett csak Fej, Felsőtest, Alsótest van. Emellett a kritikus sérülések száma is csökkent, az alapkönyv részletes táblázatai helyett csupán egyetlen súlyos sérülésfajta van minden testtájon.

Amiben viszont a Könnyű Fokozat verhetetlen, az a sérülés menetének elmagyarázása: érezhető, hogy Cody Pondsmith és J Gray szeretett volna rendet vágni, mert az alapkönyvvel ellentétben itt lépésről lépésre, szinte szájbarágósan magyarázza el, mi miután következik. Az itt leírtak érvényesek a teljes játékra is.

A gyógyulás és sérülések terén eredetileg komoly eltérés volt az alapkönyv és a Könnyű Fokozat között, ugyanis korábban a szabály az volt, hogy a varázslatokhoz és speciális manőverekhez szükséges Állóképességből egyetlen egész körös cselekedettel Félépülés számú pontot lehetett visszaszerezni (kb egy "szusszanással"), viszont a Könnyű Fokozat ezt elvetette, és ehelyett 1 órányi pihenés kellett ugyanennyihez. Időközben viszont a Sage Advice keretén belül ez utóbbi szabály lett érvényes az alapkönyvre is, és ez lesz a magyar kiadásban is már.

 


Alkotás és alkímia

Ez a rész lényegében csak a terjedelemben különbözik: míg alapkönyvben részletes listát kapunk az alapanyagokról, fellelési helyükről és beszerzési nehézségéről, itt csak azt a pár dolgot találjuk meg, melyeket a példakarakterek képesek elkészíteni. Ezen felül annyi maradt ki, hogy az alapkönyv kínál egy olyan "feláras" opciót, mellyel fel lehet gyorsítani a tárgyak és szerek előállítását.

 


Szörnyetegek

A Könnyű Fokozatban nincs külön bestiárium, csak a lejátszható, rövid kalandhoz kapunk néhány alap ellenfelet. Ezek leírása lényegében megegyezik az alapkönyvbelivel, azzal a különbséggel, hogy itt szintén nem a képzettségek szintjei szerepelnek, hanem egyből az alapok, így egy fokkal könnyebb a kezelésük.


A Könnyű Fokozat letöltése.



The Witcher TTRPG - Könnyű Fokozat, avagy az Easy Mode magyarul







Megjegyzések

Népszerű bejegyzések