Karakterek a Falkenstein Kastély világában 8. - Félkész Karakterek

Mivel a jövő hétvégén megrendezett V. Magyar Retro Szerepjáték találkozón két Castle Falkenstein kaland is van tervben, készítettem néhány "félkész" karaktert. A korábbi alkalmaktól eltérően ezúttal nem teljesen kidolgozott naplókat hoztam, hanem csupán vázlatokat, amiket közösen tudunk befejezni a játékosaimmal. A csatolt Karakternapló Sablonban láthatjátok, milyen területeket kell még kitölteni, hogy készen álljon a játékra a Drámai Karakteretek.



A Menekülő Anarchista
A fennálló rendet le kell rombolni, fel kell perzselni, hogy a hamvakból megszülethessen a szép új világ, ahol mindenki egyenlő és senki sem hatalmaskodik a másik felett, ahogyan azt Marx írásai tanítják. Ám az átkozott titkosrendőrség mindenhol ott van, így ideje egy kicsit eltűnni a szemük elől!
Nagyszerű Fizikum
Barkácsolás, Bátorság, Műveltség, Viaskodás
Gyenge Vívás

A Daliás Huszár
A huszártisztek békeidőben se pihenhetnek, hiszen országuk elit katonáiként fontos küldetések hárulhatnak rájuk a Diplomaták és Nemesek őrizetével. Ám ha egy rokon vagy ismerős kerül bajba, a legtöbb ezredparancsnok nem hogy elengedi embereit, egyenesen elvárja, hogy becsületük és hírnevük szerint cselekedjenek.
Nagyszerű Atlétika
Bátorság, Karizma, Lövészet, Vívás
Gyenge Lopakodás


Az Arrogáns Felfedező
Számodra egy fehér folt egy térképen olyan, mint egy égő moszkítócsípés: addig éget, amíg meg nem vakarod. Afrika vadonja, Ázsia fülledt dzsungelei és hegyvidékei, a sarkvidék végtelen hómezői: számodra mindegy, mit jársz be, a lényeg maga az utazás és a végén a diadalmas ünneplés.
Nagyszerű Bátorság
Atlétika, Lövészet, Viaskodás, Karizma
Gyenge Barkácsolás

Az Ambiciózus Magándetektív
Ez a kor a magándetektívek fénykora, hiszen az államok és városok rendőrségei még egyáltalán nincsenek felkészülve a nyomozati feladatokra, csupán a bűn megelőzésére és a lefogott gazfickók bíró elé kísérése képesek. De a cselszövések felderítése, a bűnösök leleplezése és az elveszett személyek, értékek fellelése a magándetektívek feladata!
Nagyszerű Észlelés
Bátorság, Műveltség, Összeköttetések, Viaskodás,
Gyenge Lövészet

Az Ifjú Sárkányúr
Minden Sárkány életében eljön a nap, mikor el kell hagynia atyja otthonát, hogy immár felnőttként elinduljon, meghódítandó ember hölgyeket és összegyűjtendő kincseket keresve. A világot meg kell tapasztalni, hogy ne csak faji emlékezetünkből tudjunk mindent - egészen más saját szemünkkel látni azt, amit őseink emlékeiből már oly jól ismerünk.
Nagyszerű Fizikum
Atlétika, Észlelés, Varázslás, Viaskodás
Gyenge Lopakodás


A Beépült Titkosügynök
Egy jó ügynök mindig nyitva tartja a szemét, az alkalmat figyelve, hogy információkhoz jusson hazája vagy megbízója ellenségeiről, viselt dolgaikról. Természetesen sosem vallaná be társainak, hogy kit is szolgál vagy mi is a hivatása, és gyakorta váltogatja nevét és álcáját.
Nagyszerű Atlétika
Bátorság, Észlelés, Lopakodás, Lövészet
Gyenge Orvoslás

A Tünde Kalandornő
Tévedés lenne azt hinni, hogy csak a Sidhe férfiakat vonzzák az izgalmak és kalandok: a Tünde Úrnők között is vannak olyanok, akik a bálok és hódítások mellett a csatamezőkön is megállják a helyüket.
Nagyszerű Éteriesség és Vívás;
Atlétika, Báj, Bátorság, Műveltség;
Átlagos Káprázat;
Gyenge Barkácsolás és Varázslás;

Az Unatkozó Úriember/Úrinő
A főváros csillogó partijaira is rá lehet unni, és ha az ember olyan kalandokról olvas, mint amiket Jules Verne kalandregényeinek hősei is átéltek, a szíve hamar az ismeretlen tájak és veszélyek iránt kezdi húzni.
Nagyszerű Anyagi Helyzet
Báj, Bátorság, Műveltség, Összeköttetések
Gyenge Atlétika

A Templomos Varázsló
Jeruzsálem Templomának Rendje, avagy másnéven a templomos lovagok a legharciasabb a varázslórendek közül. Társaiddal éberen őrködtök és üldözitek a sötét mágusokat, figyelve minden gyanús tevékenységet.
Nagyszerű Vívás
Bátorság, Fizikum, Műveltség, Varázslás
Gyenge Előadás

Ezek közül a Sárkányúr és a Templomos Varázsló talán a legnehezebb, hiszen mindkettő képes a mághia használatára. 






Karakterek a Falkenstein Kastély világában 8. - Félkész Karakterek


A Castle Falkenstein pdf-ként már a DrivethroughRPG oldalon is megvásárolható!
-Kyrg-

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések