Karakterek a Falkenstein Kastély világában 15. - Mennyire átlagember az átlagember?
Néhány nappal ezelőtt volt egy hosszabb online vitám a címben is szereplő témában, vagyis hogy a Castle Falkenstein világában mennyire is átlagember az átlagember? Ennek az a kijelentésem volt az apropója, hogy "amelyik képesség nincs kiemelve, az Átlagos, vagyis annyira ért hozzá, mint az átlagember". Innen indult a vitánk, ami helyenként udvarias, máskor heves, de legfőképpen nagyon szórakoztató és vicces volt, még ha rendesen fel is tartott mindkettőnket a munkában. Az ő álláspontja szerint az Átlagos tudásszint irreálisan magas hiszen például a Műveltségnél egy idegen nyelv ismeretét, az Atlétikánál egy egész sportos testalkatot, a Barkácsolásnál minimális víz- és villanyszerelői rutint, a Vívásnál pedig némi alapvető kardforgatói ismereteket takar. Ezzel szemben nekem az ellenérvem az volt, hogy Új-Európa nem a mi viktoriánus korunk, és ahogy egy kicsit történelmileg és politikailag, úgy műveltség és jártasságok terén is idealizált. Végül abban egyeztünk ki, hogy az Átlagos tudásszint egy nagy, absztrakt átlagot jelképezi, kicsit az úri elit szemszögéből nézve a köznépet, valamit abban is, hogy az alapkönyv nem tér ki eléggé arra, hogy is néznek az átlagemberek, vagyis a világot (és a kalandokat) benépesítő, névtelen vagy nevesített "átlagemberek", vagyis a Mellékszereplők.
Az AVU blogon néhány éve már foglalkoztunk egy külön cikkben a kérdéssel, és a néhány példa mellé próbáltunk egy sorvezetőt is adni, hogy hogyan, milyen szabályok szerint alkossunk Házigazdaként további Mellékszereplőket. Most az ott megjelenteket szeretném egy kicsit folytatni, kibővíteni.
Az AVU blogon néhány éve már foglalkoztunk egy külön cikkben a kérdéssel, és a néhány példa mellé próbáltunk egy sorvezetőt is adni, hogy hogyan, milyen szabályok szerint alkossunk Házigazdaként további Mellékszereplőket. Most az ott megjelenteket szeretném egy kicsit folytatni, kibővíteni.
A nem átlagos átlag
Ahogy azt az előző cikkben már írtam, az átlagember sem kizárólag csak Átlagos szintű képességekkel bír, sőt, akár az is elképzelhető, hogy egyáltalán nincs neki egyetlen Átlagosa sem - viszont nagy átlagban mégis csak ez az eredmény. Mindez azt jelenti, hogy egy átlagos Mellékszereplő esetében a Jó vagy esetlegesen Nagyszerű képességeket ajánlott sokkal szigorúbban kiegyensúlyozni. Nagyszerűnél magasabbat pedig nem is célszerű adni, hiszen egy ilyen szintű képesség már sokkal magasabb szintű Mellékszereplővé, szövetségessé vagy pribékké teheti az illetőt.
A fentiek szerint:
- egy Jó szintű képességet célszerű legalább egy, vagy igény szerint kettő Gyengével kiegyensúlyozni;
- egy Nagyszerű képességet minimum kettő, vagy akár három Gyenge is tartozhat.
Ahogy már említettük, a Mellékszereplők esetében is fontos lehet a háttér, bár elsősorban a kulturális, társadalmi és vagyoni. A vita során előkerült egy példa, miszerint a Vendée vadregényes tájain lerobbanó automotív javításában aligha tudnának segédkezni a helyi parasztok, hiszen jó eséllyel annyit tudnak tenni, hogy "Hó-rukk, emeljük!" Ez egy remek példa, hogy bemutassuk, miért is lesz mondjuk egy átlagember átlagon aluli.
Ha körülnézünk a neo-viktoriánus kor Vendée megyei parasztjainál és elgondolkozunk, hogy vajon nagy átlagban mik lehetnek az erősségeik, arra fogunk jutni, hogy a többségük valószínűleg még életében nem látott automotívot, így semennyire se tudja azokat vezetni (Gyenge Gépkocsizás). Gőzgépet talán már láttak az uradalomban, de az ő falusi életmódjuknak aligha része a csövek és vezetékek szerelgetése (Gyenge Barkácsolás). Hiába az országosan magas szintű francia közoktatás, ezen a vidéken a többség még mindig otthon, a saját szüleitől, vagy egy kis falusi iskolában szedi magára a tudást, az anyanyelvét is egy olyan tájszólással beszéli, amit már a szomszéd megyében se értenek, és bizony részben/egészében írástudatlan (Gyenge Műveltség).
Ugyanakkor ezek kemény, edzett emberek, akik hozzá vannak szokva a kemény munkához, és jó egészségnek örvendenek (Jó Fizikum). Ráadásul híresen makacs népség, akik annak idején szembeszálltak a köztársasággal is (Jó Bátorság), és elég jól tudnak az öklükkel vagy a furkósbottal is érvelni (Jó Viaskodás).
Könnyen ki lehetne találni még további párosokat is, de alapnak ennyi pont elég ahhoz, hogy egy adott régió átlagembereit jellemezzük. Természetesen bizonyosan találhatunk itt is olyanokat, akik írástudók és idegen nyelveket is beszélnek, viszont nem ők jelentik az átlagot. Ha pedig egy olyan Mellékszereplőt akarunk alkotni, akinek valamilyen egyéb jellegzetessége van (gyengén lát, ápolatlan, vagy éppen igen jóképű vagy jó céllövő), akkor a fenti alapra könnyedén felépíthetjük.
Karakterek a Falkenstein Kastély világában 15. - Mennyire átlagember az átlagember?
A Castle Falkenstein alapkönyv és A Gőz Kora kiegészítő pdf formátumban (külön-külön és kedvezményes csomagban) már a DrivethruRPG oldalon is megvásárolható!
-Kyrg-






Megjegyzések
Megjegyzés küldése