Börtönvilág - Titkos Történelem
A Börtön múltja, az Elődök kiléte a kampány egyik legnagyobb titka, ám a romok vésetei alapján ez kideríthető, ha valahol (például a papoktól) valaki megtanulja a nyelvüket. Egyes csoportok már elég sokat megfejtettek a múlt ismeretei közül, hozzájuk csatlakozva is értékes információkhoz lehet jutni.
Az Elődök népei
Bár a Börtön mai lakói ezt másképp sejtik, az Elődök népe valójában nem egyetlen kultúrát vagy fajt jelentett, hanem többet. Ekkoriban a világ sokkalta zöldebb volt, és az élővilág egészen más volt: a gyíkok és rovarok mellett madarak és emlősök is éltek.
A Városépítők
Ishen'wor ősi kultúráját a Városépítők népe jelentette: elsősorban a termékeny folyóvölgyekben emelték településeiket, ahol 1000 és 100.000 közötti lakosság élt. Ezek mind önálló városok voltak, központi kormányzat nélkül: mindegyik élén a legnagyobb hatalmú máguskirály állt, akit maguk közül választottak a mágusnemesek.
A kultúra fejlődésnek talán legfontosabb alapját a villámkristályok jelentették, mivel ezekből a mágiával telített féldrágakövekből rengeteg mágikus holmit tudtak készíteni. A korai időkben ezekből "hagyományos" tárgyakat, pálcákat, karkötőket és nyakláncokat alkottak, később azonban egészen magas szintre emelték a kristály-technológiát: ennek legnagyobb bizonyítékai a monolitok, a városaik közepén emelt hatalmas ötszögletű oszlopok, amik villámkristályokat termeltek, és mágikus jelüket a Tájoló eszközök is érzékelték, így navigációs célokat is szolgáltak.
A kultúra több nagy szakadást is átélt: a legelső a Tizenhárom Hajó volt, amikor területi viták miatt a népük csaknem negyede északra hajózott a tengeren át, önkéntes száműzetést vállalva. A Városépítők sosem felejtették el rokonaikat, számos ballada és hősi költemény foglalkozott ezzel az exodussal.
Az Égjárók
Az északi kontinensen kialakult kultúra tagjai ugyanabba a fajba tartoztak, mint a Városépítők, kinézetre a hajuk különböztette meg őket: míg a Városépítők hajukat rövid tarajokba rendezték, az Égjárók rasztaszerű, vastag tincsekben hordták. Őseik az egészen korai időkben hagyták el Ishen'wort, még a Renegátok Háborúja előtt, a Tizenhárom Hajó az ősi mondák része volt.
Nagyjából 1000 km-re Ishen'wor partjaitól egy másik kontinensre bukkantak, ahol megvetették a lábukat, és előbb a partvidéken, majd a folyók mentén építették fel városaikat. Ezek a déliekhez hasonlóan önálló települések voltak, nagyjából a hajók legénységének tagjai és utódai lakták, bár folyamatosan keveredtek egymással. Lényegesen kevesebb mágusuk volt, és villámkristályból is kevesebbet találtak, mint délen, viszont ezek lényegesen nagyobb méretűek is voltak. Némi kísérletezés után sikerült ezekből repülő hajókat építeniük, az eredeti hosszúcsónakokból és tengerjáróikból, amikkel az egész kontinenst bejárták. Ennek ellenére nem vették fel a kapcsolatot a déliekkel, mert a távozásuk egy önkéntes száműzetés volt.
A Renegátok Háborúja
A Városépítők civilizációjának következő szakadása sokkalta nagyobb volt: egy démoni eredetű istenség kultusza furakodott be városaikba, megfertőzve gondolataikat új eszmékkel. Míg Makai az egyén kiemelkedését és az erős uralmát támogatta, ez az új vallás a hódítást, a brutális vérontást és a háborút követelte meg híveitől, így számos gyilkosság és zavargás történt ott, ahol felbukkantak hívei. Végül a máguskirályok és a vallások vezetői felismerték, hogy egy sokkalta komolyabb fenyegetéssel állnak szemben, mint valaha, és történelmük során először és utoljára háborúba kezdtek a Renegátok ellen, akik eddigre egész városokat foglaltak el.
Az Égjárók Hazatérése és a Renegátok Háborújának Vége
Nagyjából 500 évnyi virágzás után az északi kontinenst egy sor természeti csapás érte, földrengések és áradások pusztítottak. A mágusok és papok egyetértettek, hogy ez egy támadás, de nem találták az ellenséget, hiába keresték. A déliekre gyanakodtak, ám erre sem találtak bizonyítékot. Ahogy a katasztrófák egyre sokasodtak, az Égjárók igyekezték útjukat állni, de végül a Tizenhárom Városból négy elpusztult, a lakói pedig menekülőre fogták. Összegyűjtötték hajóikat, és ahogy őseik észak felé indultak, úgy ők most délre tartottak. A tenger feletti repülőút sokkal rövidebb ideig tartott, mint a hajózás, és alig egy hét után az egész flotta elérte Ishen'wort.
Ahogy sejtették, a Városlakók földjeit feldúlva és kiégve találták, mindenfelé a háború pusztításait látva. Nemsokára egy ostrom alatt álló városhoz értek, ahol azonnal átlátták a magasból, kik a barátaik és kik az ellenségeik: míg a bentiek ugyanazokhoz az istenekhez imádkoztak, mint ők maguk, a kintiek démoni kreatúrákat és élőholtakat zúdítottak a védőkre. A hajók támadásba lendültek a védtelen hátsó vonalak ellen, összeomlasztva a gyűrűt, hatalmas vereséget mérve a Renegátokra. A spontán szövetségesek azonnal kihasználták a lehetőséget, és hamarosan kontinens-szerte ellentámadásba mentek át, mindenhol lecsapva a Kitaszított összezavarodott híveire.
Alig pár holdforduló alatt a háborúnak vége szakadt, ahogy a Renegátok minden városukat elvesztették, és a győztesek kegyelmet nem ismerve számoltak le a menekülőkkel. Nem akarták megadni nekik az esélyt, hogy ez a vallás valaha is visszatérhessen. Mikor úgy látták, győzelmük teljes, megünnepelték hazatért testvéreikkel, akiknek földeket és az elfoglalt városok egy részét adományozták. Az Égjárók legnagyobb városa Ishen'worban Minacosa lett, a mai Kristálykulcs, ahol a Városlakóktól kapott fabrikátorral hamarosan rengeteg új hajót építettek maguknak. Innen származott az összes teherszállító siklóhajó, és a legtöbb újabb építésű hosszúcsónak és portyázó. Kisebb városokat is építettek, mint a mai Morus és Szürkehalom, máshol pedig közös települést emeltek a Városlakókkal, mint Vörösszirt és Feketeárok, ahol vegyültek a stílusok. Az északi kontinensre is sokan visszatértek, újjáépítve romba döntött településeiket, és a két földrész között megindult az égi kereskedelem.
A Néma Gárda
A háború egyik következménye a Néma Gárda felállítása volt: ezeket az élőholtakat eredetileg a Renegátok teremtették, és a legyőzésük után a Városlakók megszerezték felettük az irányítást, megtartva őket állandó hadseregként. Ettől kezdve ez lett a legsúlyosabb büntetés, amit kiszabhattak, hogy valakit a Néma Gárda tagjai közé küldtek: a gárdisták maguk alakították át az új "tagokat".
A Kapu
A Városlakók egyik nagy vállalkozása a Kapu felépítése volt, mellyel eredetleg a két kontinenst kötötték össze. Hamarosan azonban egy apró baleset valahová egészen máshová nyitott utat, és bár elsőre úgy hitték, csupán a világuk egy ismeretlen zugában landoltak, rájöttek, hogy valahol teljesen máshol vannak, ahol még a nap is másként ragyogott. A mágusoknak sikerült stabilizálni a portált, és ott is felépítettek egy állandó Kaput, majd körülötte egy várost, a Távoli Kolóniát. A mocsaras, nedves világból számos élőlényt és ritka nyersanyagot importáltak Ishen'worba.
A Renegátok Bosszúja
A Kitaszított istenség híveit szinte mind kiirtották a Renegátok Háborújában, ezernél is kevesebben tudtak elmenekülni. Végül a föld alatti barlangok mélyén találtak maguknak menedéket, ott építve fel maguknak egy új várost, Shazadurt. Harcosaik, papjaik és mágusaik hosszan tanácskoztak, hogyan tudnának bosszút állni, de olyan kevesen maradtak meg, hogy esélyük sem volt, amíg a soraikat nem rendezték. Attól is tartottak, hogy Rumina haragjában megátkozza őket, így nem is tudnak sokasodni és szaporodni.
Végül a Kitaszított főpapja, Lokarno egy sötét tervet kovácsolt: ha ők nem uralhatják a világot, akkor senki se! Egy hatalmas átkot tervezett meg, egy rettenetes nekromancia varázslatot, amit a kristályokat termelő obeliszkekbe szőtt bele, azok erejére építve. A varázslat célja egyszerű volt, elpusztítani mindent, ami él a felszínen, porrá bomlasztva testüket. Shazadur falaiba sötét erőket ágyaztak be, hogy őket megvédje ettől az átoktól, miközben a kiküldött csapatok áldozatokra vadásztak.
Mikor az idő eljött, a papok hozzáláttak a szertartáshoz, feláldozva az összegyűjtött áldozatokat. A sötét mágia kigyűrűzött Shazadurból, egymás után érve el az obeliszkeket, szétáradva a településeken és környékükön. Akit csak a szürke felhő elért, porrá omlott, bebörtönzött lelkükkel a lélekkövükben. Az állatok és növények sem menekültek, rájuk is ugyanez a sors várt. A varázslat még az északi kontinens megmaradt városait is elérte, ott is elpusztítva mindent, ami élt és lélegzett. Hamarosan a felszín nagy része halott volt, a mágia még a tengerek mélyére is eljutott.
Shazadur lakói elsőre úgy hitték, totális győzelmet arattak, ám a Kitaszított ekkor végezte be mestertervét: megmaradt hívei életerejét elszippantva szellemlidércekké változtatta őket, teljesen kiirtva a bolygón az értelmes életet.
A Távoli Kolónia Pusztulása
A Kapu túloldalán álló város napokig nem vette észre, hogy valami baj van, csak mikor már a második utánpótlás-szállítmány sem érkezett meg. Amikor a maroknyi felderítőcsapat átlépett, kihalt városokat találtak, ahol sem lakók, sem állatok, sem növények nem voltak. Riadtan menekültek vissza a Távoli Kolóniára, ahol hosszas tanakodás után a Kapu lezárása mellett döntöttek. Egyedül azonban nem volt sok esélyük, fejlett mágiájuk ellenére a világ lényei pár év alatt lassan felmorzsolták erőiket. Az utolsó túlélők egy maroknyi csoportja ekkor újra aktiválta a Kaput, és visszamenekült egykori otthonukba, viszont a portált nem tudták vagy akarták bezárni maguk mögött.
A Börtönőrök
A Sárkánybirodalom egyik felderítőhajója évezredekkel később, szinte véletlenül talált rá az elhagyatott Távoli Kolóniára. A kiürült város és a fellelt mágikus tárgyak felkeltették a Császár érdeklődését, és rengeteg kutató érkezett a világra, megpróbálva kideríteni, honnan érkeztek a telepesek (az biztos vették, hogy nem helyi kultúra volt). Mikor megtalálták a továbbra is nyitva álló kaput, átküldtek egy csapatot a túloldalra, ám a felderítők Lélekkövek nélkül azonnal elveszítették minden emléküket, és csak tanácstalanul kóboroltak a homokkal félig betemetett városban. A távolból figyelő varázstudók megpróbáltak utánuk menni, de a bolygót védő erőtér nem engedte be őket. Végül hatalmas erők bevetésével sikerült őket kiteleportálni onnan, és alapos vizsgálatok után kiderítették, hogy az elméjük menthetetlenül kiürült, ám nem lettek sem elmebetegek, sem szellemileg sérültek.
A városban talált maradványok vizsgálatával rájöttek, hogy mire szolgáltak a homlokba illesztett implantok és lélekkövek. Bár így sikerült végül egy expedíciót átküldeni, ám az élővilág miatt a bolygót túl veszélyesnek ítélték meg. Az Érkezők Terén álló oszlopból megtudtak egy pár dolgot a világról, és beérték ennyivel, hiszen a pontos helyét az univerzumban nem tudták meghatározni.
További egy évszázadnak kellett eltelnie, mielőtt a Birodalomnak eszébe jutott az elhagyott világ: az egyik planétán levertek egy hatalmas felkelést, ami miatt példás büntetést akartak kiszabni a felkelőkre. A Császár személyes döntése alapján az összes foglyot homlok-implanttal látták el, és üres lélekkővel átküldték őket a kapun. A varázslók a távolból figyelték boldogulásukat, az uralkodó pedig elégedetten elrendelte, hogy az egész elhagyott városból (az egykori Távoli Kolóniából) börtönt kell kialakítani, ahol a foglyokat összegyűjtötték, majd rendszeres időközönként átküldték őket a túloldalra.
Már az első turnus idejében is felmerült, hogy a száműzettek szaporodását meg kell gátolni, ezt pedig egy különleges anyaggal oldották meg. Az elítélttel megetetnek egy golyóbist, ami beágyazza magát a szervezetbe, mint egy betokosodott tüske, és meddővé teszi az alanyt (a nőknél teljesen megállítva a ciklusát). Ezt eredetileg azért vezették be, hogy ne szülessenek olyanok a "Börtönben", akik ártatlanok, így nem érdemlik ezt a sorsot.
A Telepről a varázstudók a kapun keresztül egy zárt zónában még képesek figyelni az elítélteket, de ha ezt a kört elhagyják, elveszítik őket szem elől. Igazából csak arra szoktak figyelni, hogy ne tegyen kárt senki a kapuban: ekkor egy különleges osztag át tud vonulni, hogy megvédje a portált.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése