Börtönvilág - Az Érkezők (Novella)
Számomra a játékmester szerepének egyik legjobb része az, amikor egy kipattanó ötletből nem csak egy kaland, hanem egy egész világ, vagy egy összekapcsolódó világokból álló univerzum születik.
A Börtönvilág alapgondolata, hogy a játékos karakterek, bár felnőttek és évtizedes tapasztalataik voltak, hirtelen ott találják magukat egy idegen helyre száműzve, emlékek és tudás nélkül. Mindent újra kell tanulniuk, így gyakorlatilag a karakteralkotás már az aktív játék része: az induláskor nincs más a kezükben, mint a fajból járó (ösztönös, nem tanult) bonuszok és a főjellemzők.
Mint a legtöbb világom, ez is számos forrásból kapott ihletet: a börtönbolygó a Deep Space 9 - Battle Lines című részéből, a sivatagos környezet és ősi romok pedig a Conan - Exiles játékból köszön vissza. Az égi hajók iránti rajongásom az eredeti John Carter könyvekből ered. Eredetileg egy kísérleti rendszerrel próbáltuk ki (kaszt és szintlépés nélküli D&D 3.x), de könnyedén adaptálható más rendszerhez (például Alternity, Interlock, D&D 3e-5e, Shadowrun vagy AGE System) is.
Az alábbi novellát adtam oda a játékosaimnak, hangulatkeltőként az első játék előtt.
Az érkezők
- Gah? - préselte ki a torkán. Zavartan megérintette a száját, megpróbált ismét megszólalni, de az is csak egy artikulálatlan nyögés lett. - Nifffff…
A másik férfi vigyorogva lépett közelebb, jobb kezében egy zöldessárga, ujjnyi kristállyal. Ahogy a derengő követ a szemei elé emelte, bal kézzel a homlokára mutatott, azután jelzett valamit az ujjaival. A fekete hajú képtelen volt felfogni, mit akar tőle, de ösztönösen odakapott a fejéhez. Elkerekedtek a szemei, ahogy megérezte az ovális foglalatot a csontba ágyazva, és azonnal megpróbálta kitépni, hiába. A körmei belevájtak a bőrbe, vért serkentve ki a fémkeret körül, de mégsem jutott vele semmire. A foglalat meg se moccant.
A kristályt tartó férfi hangosan felnevetett, azután bal kézzel megragadta a másik tarkóját, közelebb húzva a hadonászó alakot. Valamit mondott, amiből egy szót se értett, mielőtt belenyomta volna a jobbjában tartott követ a foglalatba.
- A kurva anyádat, eressz! - ordította az újonnan érkezett, maga is meglepődve a saját szavain.
- Na, most már legalább te is tudod szidni az anyámat. - dünnyögte a kristályt tartó férfi, majd ballal villámgyorsan gyomorszájon vágta. - Amit mellesleg baromira utálok.
A fekete hajú összegörnyedt, ahogy próbált levegőhöz jutni és nem elhányni magát az ütéstől. Megkapaszkodott a támadója vállában, aki atyáskodva megveregette a fejét.
- Semmi baj, cimbora, mind így kezdjük.
Pár perccel később a fekete hajút néhány másikkal alakkal átterelték egy szomszédos terembe, fából ácsolt padokra ültetve őket. Óvatosan méregette a többieket és az őröket, akik az ajtóknál várakoztak, közben próbálva rájönni, hol vannak, mi ez az egész, vagy legalábbis, hogy kicsoda ő maga. Remélte, hogy a társai is így vannak ezzel, és nem csak neki üres az elméje. Nem tűnt senki és semmi ismerősnek, még azt sem tudta volna megmondani, miféle népbe tartozott bármelyikük. Próbált bármit felidézni, ami régebbi emlék volt, mint néhány perc, de semmi sem jutott eszébe.
- Üdvözlet az újonnan érkezetteknek! - köszönt rájuk egy jókedvű, kopasz, zavarba ejtően sebhelyes képű férfi, ahogy bevonult a terembe. - Mindig öröm új arcokat látni, higgyék el nekem.
- Mi ez a hely? - kérdezte az egyik újonc, egy hosszú hajú, tagbaszakadt alak. - És ki vagy te? És miért vagyok itt? És kik vagytok ti?
- Hohó, csak szépen sorjában! - nevetett fel a sebhelyes, végig sétálva a padok között. - Egyszerre csak egy kérdést. Lássuk csak, mi is volt az első? Mondanám, hogy ez a Pokol, vagy legalábbis az ahhoz leginkább hasonlító hely az univerzumban. De persze arról sem tudjátok, hogy micsoda. Én a Kapuőr vagyok, de hívjatok nyugodtan Deonnak. Ti azért vagytok itt, mert úgymond elkárhoztatok. És rohadtul senkit se érdekel, hogy kik vagytok.
Ezen a ponton már a hosszúhajú előtt állt, és teljes erőből az arcába vágta az öklét, hanyatt döntve a földre.
- A tisztelet nagyon fontos, ezt jegyezzétek meg. - fordult a többiek felé. - Ha nem tiszteltek, kidoblak innen benneteket, anélkül, hogy elmondanám, amit tudnotok kell erről a helyről. És akkor egy napba sem telik, és halottak lesztek, méghozzá valami nagyon fájdalmas és borzasztó módon. Van kérdés?
Az egyetlen nő felemelte a kezét, jelezve, hogy neki van. Deon rámosolygott, intve, hogy beszélhet.
- Mi ez a homlokunkon? - kérdezte a nő, óvatosan megérintve a fém foglalatot. - Amíg ezzel nem csináltak valamit, még beszélni sem tudtam.
- Pontosan. - bólintott Deon. - Ez azért van, mert addig semmit sem tudtatok, legfeljebb azt, hogy belégzés-kilégzés, és éhes-szomjas.
Megérintette a saját homlokát, ahol egy ugyanilyen foglalat volt, benne egy vöröses színű kővel.
- Mi úgy nevezzük, hogy ez a Lélekkapunk, ami pedig benne van, az a Lélekkő. - simította meg. - Ha meghalunk, a kő meglazul és ki lehet szedni, így a tudás átadhatóvá válik. Ilyen egyszerű: azért értitek, amit mondok, mert megkaptátok valaki más emlékeit arról, hogyan kell ezt a nyelvet beszélni. Következő?
A fekete hajú óvatosan jelezte, hogy kérdezni szeretne, Deon pedig megadta a szót.
- Miért vagyunk itt és hogy kerültünk ide?
- Hogy miért, az nem számít már. - vont vállat Deon. - A lényeg az, hogy átléptetek azon a kapun, és most itt vagytok. Csak ez számít. Következő?
- Miért nem emlékszem arra, ki vagyok? - kérdezte egy másik újonc, ahogy megkapta a szólás jogát. - Még a saját nevemet sem tudom.
- Azt senki sem tudja biztosan. - vonta meg ismét a vállát Deon, most már kicsit unottan. - Vagy a kapu mellékhatása, vagy még előtte csinálnak valamit ott, ahonnan átküldtek. Követ…
- De mikor múlik el? - állt fel riadtan az előző kérdező. - Nem emlékszem semmire!
- Tiszteletlen vagy. - jegyezte meg Deon, inkább helytelenítően, semmint fenyegetően. - De elnézem, mert félsz.
Visszasétált eléjük, csípőre téve a kezét.
- Sosem múlik el. - mondta komoly arccal. - Soha többé nem fogtok emlékezni arra, kik voltatok, mielőtt ide jöttetek volna, hogy mit tettetek, vagy hogy kit hagytatok hátra. Van, aki szerint ez része a büntetésnek, de szerintem inkább áldás, mert így nem fáj, nem? Visszatérés úgy sincs, a kapu egyirányú.
Mindannyian meglepetten bámultak rá, zavartan pislogva fel a szavait.
- Ez egy börtön. - nevetett fel Deon keserűen. - De nem őriz minket itt senki. Kimehettek a városba, leihatjátok magatokat, zabálhattok, kurvázhattok, persze, csak ha lesz miből. Eladhatjátok az életerőtök, vásárolhattok magatoknak emlékeket, hogy életben maradjatok, vagy megpróbálhattok boldogulni azok nélkül. Sok sikert, és most kifelé!
Börtönvilág - Kalandok és Kampányok a Börtönben
.jpg)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése