UnderWorld RPG - Alvilági relikviák - A Zöld Tündér Itala
Senki se tudja, hogy ez a neonzöld palack honnan is bukkant fel, és hogy milyen viszonyban is áll a tündérekkel. Állítólag egy Ráma nevű Könyvtáros kezdte így hívni, miután egy darabig az ő birtokában volt a relikvia, ám a pletykák szerint volt egy különösen durván sikerült buli a Karthágó Operaházban, ami után inkább megszabadult tőle. Azóta számos kézen keresztülment már: a legtöbben az első vagy a második ital után inkább tovább adták, vagy eleve csak azért szerezték be, hogy valakinek borsot törjenek az orra alá.
Amikor valaki letekeri a palack míves kupakját, furcsa, halk nevetést hallani. Ezután minden egyes kitöltött italnál dobni kell két különböző Érmével, kétszer: minden adag hatását az alábbi táblázatból lehet leolvasni. Ha valaki az üvegből próbál inni, az ugyanúgy egy adagnak számít. Az üvegben egyszerre 12 adag van, de óránként 1 adag visszatöltődik. Az elfogyasztott ital hatása 30 percig tart, és eközben hiába iszik még egyet, az nem hat rá.
Minden ital átformálja a fogyasztót vagy a ruházatát (KINÉZET), és valamilyen különös elhatározással tölti meg az elméjét (CÉL). Emellett bizonyos képességekkel is felruházza (KÉPESSÉG).
|
|
FF |
FÍ |
ÍF |
ÍÍ |
|
FF |
Bolond |
Epekedő
|
Kegyetlen
|
Szomorú |
|
FÍ |
Lovag |
Hűséges |
Lelkes |
Kiégett |
|
ÍF |
Mágus |
Vihar- |
Tűz- |
Titokzatos |
|
ÍÍ |
Démon |
Kalóz |
Druida |
Nemes |
Bolond
CÉL: sokakat megnevettetni és boldogítani.
KINÉZET: piros-sárga ruha, 3 ágú sapka, 3 csengettyű.
KÉPESSÉG: +1 Érme, ha viccet mesélsz vagy bármely más módon próbálsz megnevettetni valakit.
Epekedő Bolond
CÉL: minél több ember figyeljen rád, nevessen vagy szeressen, de rád figyeljen
KINÉZET: zöld-sárga ruha, 3 ágú sapka, 2 csengettyű.
KÉPESSÉG: egy bizonyos szintig mindenki nagyon kedveli az erős próbálkozásaidat; +1 Érme a nevettetés az első próbádra, de utána minden próbára -1 Érme jár.
Kegyetlen Bolond
CÉL: minél több embernek olyan viccen vagy megjegyzést tenni, amellyel keserű érzést keltesz. Másszóval, minél több embernek burkoltan beszólni.
KINÉZET: zöld-lila ruha, 2 ágú sapka, csengettyűk nélkül.
KÉPESSÉG: igazán éles lett a nyelved, és ezt mások is érzékelik: +1 Érme a beszólásokra.
Szomorú Bolond
CÉL: valaki boldogítson fel. Bárki. Körbe-körbe járkálva mindenkinek elmeséled bánatod (legyen az akármilyen kicsi, most szívszorongató), "viccekbe burkolódzva", de mindenki érti a bánatot mögötte.
KINÉZET: sötét- és világoskék ruha, 4 ágú sapka, 3 csengettyű, a negyediket pedig a kezedben szorongatod.
KÉPESSÉG: +2 Érme sajnáltatásra, de ha egy bizonyos számú közösség már sajnál, akkor csak +1 Érme.
Lovag
CÉL: minden jelenlévő általános védelme.
KINÉZET: könnyű lovagi páncél, egykezes kard + pajzs, vörös tolldísz.
KÉPESSÉG: kardforgatás (+1 Érme, ha a karddal harcolsz) és igazságérzet (+1 Érme, ha hazugságot próbálsz észrevenni).
Hűséges lovag
CÉL: egy személy a kiválasztottad, akit mindenhova követsz, az életed árán is védelmezed.
KINÉZET: Könnyű lovagi páncél, egykezes kard + pajzs, zöld tolldísz.
KÉPESSÉG: kardforgatás; figyelmes vagy, így +1 Érmét kapsz, ha veszélyt próbálsz érzékelni.
Lelkes lovag
CÉL: mindenhol ottlegyél, folyton segíts bármivel, bármilyen pici is legyen az.
KINÉZET: könnyű lovagi páncél, egykezes kard, fehér tolldísz.
KÉPESSÉG: kardforgatás, fáradhatatlan vagy, ameddig az ital érvényes.
Kiégett Lovag
CÉL: lovag vagy, de már nincs hozzá energiád, azt akarod hogy mindenki békén hagyjon, ne adjon neked több feladatot
KINÉZET: könnyű lovagi páncél sisak és fegyverek nélkül.
KÉPESSÉG: mesteri módon kerülöd a feladatokat; +1 Érme ha meggyőznél valakit, hogy nem akarod a feladatot megcsinálni.
Mágus
CÉL: nincs külön meghatározott célod. Mágus vagy, a mágia mestere, a tudás csak a tiéd, átlagos ember nem birtokolhatja.
KINÉZET: sárgás mágusköpeny, sapka nélkül.
KÉPESSÉG: 3 Érmés Fejszámlálást dobhatsz, amivel káprázatokat (2 siker) és kisebb tűzijátékokat (1 siker) létrehozni.
Viharmágus
CÉL: nincs külön meghatározott célod. Mágus vagy, a mágia mestere, a tudás csak a tiéd, átlagos ember nem birtokolhatja.
KINÉZET: világos- és sötétkék ruha, sapka nélkül.
KÉPESSÉG: 3 Érmés Fejszámlálást dobhatsz, amivel ki-be tudod kapcsolni az elektromos eszközöket (2 siker) vagy kisebb feszültségű áramütéseket tudsz okozni (1 siker).
Tűzmágus
CÉL: nincs külön meghatározott célod. Mágus vagy, a mágia mestere, a tudás csak a tiéd, átlagos ember nem birtokolhatja.
KINÉZET: piros és narancssárga ruha, sapka nélkül.
KÉPESSÉG: + fejszámlálásos tűz mágia; kisebb csóvákat tudsz alkotni, semmi nagyon pusztítót
Titokzatos Mágus
CÉL: még a többi mágusnál is titokzatosabb vagy, senki nem birtokolhatja a könyvedet, amiből tanulsz.
KINÉZET: nagy lila ruha, magas kalap és egy nehéz könyv tele mágiai tanulmányokkal.
KÉPESSÉG: a könyvedből bármely varázslatot megpróbálhatsz, ha egy 5 Érmés Fejszámláláson el tudsz érni annyi Sikert, amennyit a Kalauz megszabott.
Démon
CÉL: Nincs különleges célod.
KINÉZET: a bőrszíned vörös lesz, 1 pár szarvat is növesztesz.
KÉPESSÉG: jóval erősebb lettél, így +2 Érmét kapsz bármilyen erőpróbára és közelharci sebzésre.
Kalóz
CÉL: Nincs különleges célod.
KINÉZET: kalózruha, bal kezed helyén egy kampó, jobb lábad faláb lett.
KÉPESSÉG: verhetetlen becslésérzéked van, emiatt a szerencsejátékokban is +1 Érmét kapsz tippelésre.
Druida
CÉL: Nincs különleges célod.
KINÉZET: alapesetben nem változik a kinézeted.
KÉPESSÉG: 3 Érmés fejszámláláson 2 sikert elérve bármilyen állattá át tudsz változni, az átváltozások közt minimum 10-20 percnek el kell telnie.
Nemes
CÉL: te vagy a legcsodálatosabb, a leggazdagabb és legjobb a teremben; vagy legalábbis a célod az, hogy te legyél.
KINÉZET: drága középkori nemesi öltözék.
KÉPESSÉG: pénz; bármilyen más alkoholos italt ingyen adnak neked, de a megszabott határ ugyan az marad.
UnderWorld RPG - A RoncsTech csodái - Gőzpuska, Gravkarom és Regenerátor




Megjegyzések
Megjegyzés küldése