Conan RPG - Az első kampány - A Látó Kútja
Pár héttel ezelőtt sikerült végre útjára indítanunk az első, online zajló Conan-kampányunkat, és a csapat mostanra túl is jutott a történet első fejezetén. Ennek örömére szeretném megosztani veletek ennek a kalandnak a helyszínét, a Látó Kútját. A kaland (A szökevény) részleteit és az NJK-k értékeit majd később teszem közzé, így a játékosaim is elolvashatják, spoilerveszély nélkül.
A történet Brythúnia délnyugati területein, a neméd határ közelében. Erről az országról elég kevés konkrétum derül ki a Conan novellákból, lakói közül is főleg a szőke hajú, harcias asszonyaikat említik (Conan anyja is brythún volt). A szerepjáték alapkönyv még egyfajta nemesi konföderációként említi, a később, 1992-ben megjelent Conan the Savage regényből viszont megtudhatjuk, hogy egy királya is volt, Typhas. Az uralkodó hatalma hullámzó volt, a katonái erejétől függött, így az egymással is marakodó fejedelemségek ideális terepet jelentenek a hősi kalandokhoz.
A Látó Kútja egy karavántábor, ami egy Nemédia irányába tartó kereskedelmi főút, és egy kisebb helyi út kereszteződésében fekszik. A nevét egy kőből épült itató kútról, és a tábort emelő varázslóról, Hazal-Khunról kapta. Bár hivatalosan ez Kaltir fejedelemség földje, a varázslónak még ő sem parancsolhat.
A tábort egy nagyjából ember magas cölöpkerítés veszi körül, ami nem is annyira a támadások elleni védelmül, mint inkább az állatok bent tartására szolgál. A környéken élő banditák is tudják, hogy Hazal-Khunt nem ildomos magukra haragítaniuk, így inkább ők is csak kereskedni térnek be, magukat kereskedőknek álcázva.
A varázsló zsoldosai |
A tábornak két állandó sátra van: az egyik a kúttól délre álló ivó, ahol a kifeszített vitorlavászon alatt akár ötvenen is le tudnak ülni a nagyobb kövekre és lefűrészelt tönkökre, amik az ócska hordókból készült asztalok körül vannak elhelyezve. Egy Benit nevű brythún a csapos, akit két leány segít. A férfi saját bevallása szerint nem a varázsló szolgája, de neki is fontos a jóindulata.
Umar |
A másik sátor Hazal-Khun hatalmas, vászonból és selyemből álló kerek lakhelye. Egyetlen bejáratát mindig legalább két zsoldosa őrzi, idegen pedig csak akkor léphet be, ha a jövőt akarja megismerni. Ehhez vagyonától függően egy ezüst vagy arany lúnát kell a varázsló intézőjének, a szénfekete bőrű Umarnak a kezébe nyomnia. A halk szavú férfi ritkán mosolyog, ha mégis, akkor leginkább azért, hogy megfélemlítse beszélgetőpartnerét: élesre reszelt fogai megerősítik a pletykákat a darfarik kannibalizmusáról.
Hazal-Khun minden tekintetben megfelel a varázslókról kialakult hiedelmeknek: titokzatos, félelmetes férfi, aki egyetlen pillantásával képes megdermeszteni a vért bárkiben, képes belelátni a jövőbe és az emberi elmébe, és sötét erőkkel kötött alkut a hatalmáról. Vagy legalábbis ezt beszélik róla. Annyi bizonyos, hogy még a zsoldosai is félelemmel vegyes tisztelettel említik a nevét, és hogy aki a sátrában jár, megismerheti, mit tartogat számára a jövő.
A tábor többi részét kisebb-nagyobb parcellákra osztották, ahol a kereskedő-karavánok leállíthatják szekereiket és kiköthetik állataikat éjszakára, némi “ajándékért” cserében: ez sosem készpénz, hanem az árujuk néhány szebb darabja.
Kalandhelyszín
A Látó Kútja elsősorban egy karavántábor, ahol az utazók jót ehetnek, ihatnak, szórakozhatnak és bevásárolhatnak: gyakran találkozhatnak mutatványosokkal, utazó bordélyokkal és kereskedőkkel. Ilyen módon egyaránt tölti be az útszéli fogadó és a kereskedőállomás szerepét is. A karakterek feltölthetik a készleteiket, fegyvereket és páncélokat vásárolhatnak, munkát is szerezhetnek (karavánkísérőkre mindig van szükség), vagy odafülelhetnek a pletykákra, legendákra.
Ha valakinek vaskosabb az erszénye, és szeretne bepillantani a jövőjébe, Hazal-Khun szívesen áll a rendelkezésükre. Azt beszélik, mindenki, aki a jóslatát kéri, igen elégedetten távozik tőle. Ha bárki firtatja, melyik isten szolgálatában áll, kitől is kapta az erejét a sors fonalának kiolvasására, csak sejtelmesen mosolyog. Ha bárki tolakodóan vagy ellenségesen lépne fel vele szemben, megtapasztalhatja, hogy Hazal-Khun tényleg képes bárkit egyetlen pillantással mozdulatlanná dermeszteni…
Fakógyík |
A karavántábor közepén álló kutat nem fúrták az építői, hanem egy már meglevő aknát kiszélesítettek ki: odalent egy régi pince- és csatornarendszer húzódik, egy még ősibb kor emléke. Ha valaki aláereszkedik, a hossza futó járatokban egy föld alatti patakra, beomlott lépcsőkre és megkopott vésetekre bukkanhat. Az egészen átfolyó földalatti patak pár száz yarddal odébb, egy kis tónál tör ki a felszínre: a helyiek ismerik ezt a tavat, és jól tudják, hogy a csábító víztükör partján méretes fakógyíkok lesnek prédára - azt viszont ők sem sejtik, hogy a bestiák lakhelye is a tábor alatti járatokban van. A csatornarendszert eddig még senki sem derítette fel teljes alapossággal, így senki sem tudja bizonyosan, mi minden rejtőzik a mélyben. Az sem lehet véletlen, hogy Hazal-Khun pont ide állította táborát…
Conan RPG - Az első kaland - A Látó Kútja
Megjegyzések
Megjegyzés küldése