Conan RPG - Az első kampány - Vándorúton
A 2023. tavasz végén/nyár elején induló klasszikus Conan kampányunk immár több, mint két éve zajlik, így a jelenleg leghosszabb ideje, folyamatosan zajló játékunk. Bár nem ritka, hogy egy-egy alkalom kimarad (a "leggyengébb láncszem"-elvét követjük, ha egy ember hiányzik, nem játszunk), de így is immár a 10. fejezetet kezdtünk múlt héten. Lássuk, mi minden történt azóta hőseinkkel, Callistával, a neméd kalandornővel, Nipettel, a fél-stygiai csavargóval és Ubaldussal, a brythún zsoldossal!
A történetünk Brythúnia gyepűin indult, egy karavántáborban a senki földjén, ahol hőseink egy szökött rabszolgalány, Zama keresésére indultak Orman, a hyrkan vadász társaságában. A hölgyet előbb a kútból nyíló barlangokban tenyésző gyíkoktól, majd egykori gazdájától, Melchiortól, a kereskedőtől mentették meg. Mivel a tábor ura, Hazal-Khun, a varázsló is érdeklődni kezdett a neméd nemesi múlttal bíró Zama után, ezért kitérő úton, észak felé hagyták el a vidéket, így Kaltirba, Brann fejedelem földjére érkeztek, aki védelméért cserében megbízta őket a tőzegmocsarában zajló különös események kinyomozásával. A Szarvas vadász ősi szellemének elűzésével és egy acheroni sír kifosztásával a csapat néhány nagyhatalmú holmihoz jutott, ezek azonban olyan sötét aurát sugároztak magukból, hogy ők maguk is alig merték használni őket.
A harmadik fejezet Nemédia határára vezette a csapatot, ám mielőtt még átléphették volna, előbb meg kellett lelniük az oda vezető utat Zirkuz bányáin keresztül. A városban összetalálkoztak néhány régi ismerőssel, Astrikkal, a neméd nemessel, és idős tanítójával, Lenrikkel, a bölccsel, akik szintén hazafelé igyekeztek volna, így egyesítették erőiket. A beomlott járatokban előbb néhány prédára éhes, méretes pókkal akadtak össze, majd meglepetésükre az épen maradt alsó tárnákban egy csapat gazfickóra bukkantak, akik a környéken rejtélyes módon eltűnt utazókat dolgoztatták. Az összecsapás igencsak próbára tette elszántságukat, mivel, mivel a pókok addigra már eléggé megtépázták őket, de végül sikerült legyűrni az ellenfeleket, és visszatérhettek a nagytiszteletű Malek fejedelemhez, aki bár hálás volt, ám a kincstár üressége miatt nem tudta őket annyira megjutalmazni, mint azt szerette volna.
A negyedik fejezetben a csapat végre Nemédia földjén járt, ahol Arado határerődjénél utolérte őket Hazal-Khun üldöző csapata, Ulmar, a darfari vezetésével. Az összecsapás a levegőben lógott, ám a martalócok nem mertek végül rájuk támadni, hiszen Nemédia földjén a rabszolgatartás tiltották az ország törvényei, és a helyi katonákkal szemben már nem voltak túlerőben. A csapatot viszont Ubaldus különös, holló és bagoly küzdelmét jósoló álma a közeli erdő irányába vezette, ahol csapdát állítottak Ulmaréknak, és végeztek Zama üldözőivel. Ezután folytatták útjukat az erdő belseje felé, ahol rábukkantak Marda mama, a jós házára. Az ő jóslata tovább küldte őket, a sűrűség közepén álló Csontkör felé, és a különös, ősi kőépítményben a régi világ egyid bagolydémonával, Jhill gyermekeinek egyik különös változatával találták szemben magukat. Ubaldust mindez különösen nehezen érintette a baglyoktól való beteges félelme miatt, de a szörnyeteg legyőzése és a hely mágikus erejének megszerzése után minden világos lett: a holló a zsoldos rég eltűnt testvére, Ravenna, akinek az emlékét mágiával vette el a családjától Olgar, a bagoly jelét viselő, alakváltó mágus. Ő volt a felelős a férfi félelméért, és most a lány varázslattal Ubaldus segítségét kérte, hogy szerezzék meg a másik két forrást is, ezzel elvágva Olgart a varászereje nagyjától. Bajtársai természetesen mind felajánlották csatlakozásukat a küldetés során.
Hőseink hamarosan úton voltak az ötödik fejezet, és egyben Numalia, Nemédia egyik legnagyobb városa felé. A szinte despotikus rendben tartott nagyvárosban hamar megtanulták, hogy a helyi rendőrök mennyire kíméletlenek a törvényszegőkkel, ezért az időközben hozzájuk csapódott, saját egykori társai vérére szomjazó kimmériai zsoldossal, Ennorral kiegészülve elfogadták az utcakölykök segítségét. A csatornákon át sikerült bejutniuk Olgar itteni udvarházába, melynek kertjében az Oroszlán Kútja állt: a Ravennától kapott információk szerint ezen keresztül érhették el a második forrását Olgar hatalmának, bár azt a lány se tudta, mi vár rájuk odalent. A házat Ennor volt bajtársai őrizték, így csendes beszivárgás helyett hangos összecsapás lett a vége, melyben legyűrték ugyan a kimmériai fegyverforgatókat, de nagyon sietniük kellett. A kút mélyén Jhebbal Sag egy ősi sztentélyére bukkantak, egy oroszlánszoborral, melyet stygiai származása és varázsló apja miatt az ősi jeleket ismerő Nipetnek sikerült felébresztenie. Miután - könnyelműen - elfogadta, hogy az ékkőért cserében mostantól a Bestiák Urát szolgálja, az oroszlán átadta nekik a kincset, a lány viszont érezte, hogy eddigi istene, Szét - akit korábban nagy tiszteletben tartott - nem örül az árulásának. A kiérkező rendőröket éppen csak elkerülve ismét csak az utcakölyköknek köszönhetően sikerült kijutniuk a nagyvárosból, és észak felé indultak, a harmadik mágikus forrás felé.
A hatodik fejezet a csapatot az északi kereskedelmi úton találta, ahol elváltak útjaik Ennorral - a kimmériai rögeszméje lett, hogy Nipet boszorkány, és páni félelmében elmenekült. Egy kis faluban váratlan támadás érte őket: az égből szárnyas majmok zúdultak rájuk, és megpróbálták elragadni őket. Bár utóbb arra jutottak, hogy ezzel talán megspórolhatták volna a hosszú utat Olgarhoz, hőseink a falu megmentésére siettek, és levágták a majmokat. Innentől azonban biztosak voltak benne, hogy Olgar tud róluk, és mindent megtesz, hogy megállítsa őket. Tovább haladva hamarosan egy nagyobb településhez, Danzarhoz értek, ahol a helyi urasággal, Arik gróffal szembeni lázongás nyomai voltak láthatók mindenfelé. A nemes szívesen vendégül látta a csapatot, mézes-mázos szavakkal és mérgezett borral altatva el gyanakvásukat, így másnap a tömlöcben ébredtek, minden holmijuktól megfosztva. Őket azonban nem lehetett ilyen könnyen bebörtönözni, sőt, még a korábbi lázongás vezetőjét, Borxot is kiszabadították, és hol osonkodva, hol verekedve kijutottak a föld alól. Itt derült ki, hogy Jhebbal Sag nem tréfált, mikor hatalmat ajánlott Nipetnek, aki a Bestiák nyelvén szólva immár képes volt maga mellé állítani a vadállatokat is. Odafent sikerült elcsípniük a gróf leányát, Ankát, akitől megtudták, hogy a nemes Olgar lekötelezettje, mert csak neki köszönhette, hogy le tudta verni a lázadást, és most is az ő parancsára fogatta el őket. A lány a segítségükre volt, mert azt gyanította, hogy anyját is az apja ölte meg (erről a csapat odalent már megbizonyosodott). A várkapitány megölése után sikerült visszaszerezniük saját felszerelésüket, aminek birtokában már bátrabban szálltak szembe Arik gróffal és elit testőreivel, és nemsokára az egész hely a kezükben volt.
Bár a csapat sietett volna tovább, kénytelenek voltak pár napot itt tölteni: a hetedek fejezetben ugyanis Anka grófkisasszony visszautasíthatatlan ajánlatot tett Ubaldusnak. Azt ajánlotta, hogy ha névleg házasságot kötnek, azzal a férfi vagyonra tehet szert, Ankának pedig nem kell hozzámennie egy sosem látott nemeshez, akit a király majd kijelöl a számára. Az egyezség megköttetett, ám mielőtt még túleshettek volna az esküvőn, felbukkant Arik gróf egyik nemesi barátja, Salar Onaris gróf, aki azonnal megálljt parancsolt, és magának követelte a lány kezét. Ubaldusnak nem volt választása, a megállapodás értelmében kénytelen volt párbajt vívni a tetőtől talpig kiváló acélba öltözött nemessel, és bár nehezen, de diadalmaskodott. Az esküvő és a nászéjszaka után a csapat csendben távozott, bár Anka éreztette a brythúnnal, hogy a korábbi "és ne is lássalak soha többet" helyett bármikor hazatérhet Danzarba, hogy grófi unalomban tengesse hátralevő napjait. Callista is végre pontot tett egy régóta húzódó ügyre, mikor a tőzegmocsárba süllyedt acheroni kriptában talált Fekete Pengét Mitrának szentelte, és az a főnix jelében újjászületett. Mágikus hatalmának nagyját ugyan ezzel elvesztette, de a kalandornő se érezte többé azt a vérszomjat a forgatása közben, ami már őt magát is megrémítette.
A nyolcadik fejezetben a csapat már egészen közel járt Olgar utolsó erősségéhez, a Bagolyvárhoz: Danzarban Arik gróf papírjai közt térképre is bukkantak, így eljutottak a hegyek lábánál fekvő Bregon városába. Aznap éjjel azonban ismét támadás érte őket: a város főterén álló szökőkútból sűrű köd kezdtet szivárogni, majd a tejfehér kulimászban ghoulok, a régi időkből itt maradt démoni fajzatok törtek rájuk és a helyiekre. A támadók visszaverése után a csapat másnap felajánlotta, hogy kideríti, honnan jöttek a bestiák, és a szökőkútban talált rejtekajtón aláereszkedtek a város alatti ősi neméd romokba. Odalent megtalálták egy rég halott mágus, a várostt naggyá tevő Atticus emelte varázslatos vízművet, amit egy korábbi zsoldoscsapat mohósága tett tönkre. Miután sikerült lezárniuk a ghoulok útját, és ismét működőképessé tenni a szivattyút, visszatértek a felszínre, ahol a helyiek immár hírnevüknek kijáró tisztelettel fogadták őket.
Mind tudták, hogy már nagyon közel járnak Olgar otthonához, és szerencsére egy vezetőjük is akadt, aki néha ellátmányt szokott felvinni a hegyre: a kilencedik fejezetben az ő útmutatását követve indultak el Bregonból, elszánva magukat a végső összecsapásra a varázslóval. Az út során fellelték Atticus leányának, Numinarának a szobrát, ahol Nipet egy újabb varázslatra tett szert, még éppen időben, mielőtt Olgar egy újabb támadással előbb lavinát zúdított le a mélyből, majd egy korábban sosem látott, jeti-szerű szörnyeteget uszított a csapatra: Jhebbal Sag teremtményével azonban sikerült Nipetnek szót értenie, így az összecsapás helyett még hírekhez is jutottak a várat őrző élőholtakról. A vezetőjüket ugyan majdnem elvesztették, de végül kibékültek, és sikerült eljutniuk a csúcson álló várhoz - ahol meglepetésükre kaput nyitottak nekik, és a csontvázak serege egyenesen Olgar elé kísérte őket. A mágus fegyvernyugvást kínált nekik, és hogy hallgassák meg az ő oldalát is a történetben: szerinte ugyanis Ravennát minden joga megvolt elvinnie gyermekként, hiszen az ő leánya volt, és azért törölte ki az emlékét a fejükből, hogy ne is keressék. A lány viszont amint megtanulta a mágiát, mohó lett, és Olgar életére tört, ezért kénytelen volt bebörtönözni őt, amíg megtanulja a türelmet. Ubaldus kételkedett a varázsló szavában, de belátta, hogy Ravennáról se tud többet, mint amennyit a lány mágiával megüzent neki. Így végül megállapodtak: Olgar átadott nekik egy nyakláncot és egy mágikus kaputárgyat, ami egy távoli szigetre vitte őket. Itt, egy régi romban van Ravenna, kőszoborrá változtatva, ám a nyakláncot a nyakába helyezve vissza fog változni emberi alakba. Olgar cserében csupán annyit kért, hogy mielőtt visszatérnének, hozzanak el neki a romból egy fejdíszt, amit egy ott eltemetett hercegnő viselt. Arra azonban figyelmeztette őket, hogy a szigeten most stygiai helyőrség van, és Szét hívet uralják - ami eléggé megrémítette Nipetet. Az alku azonban már megköttetett, és a csapat az ősi kaputárggyal átjutott Echena szigetére…
Itt tart hát a kampány most. A rendszer kifejezetten jól vizsgázott: igyekeztünk az eredeti szabályokhoz ragaszkodni, vagyis szinte semmit se vittünk bele a Százkoronához eszközölt változtatásokból, bár néhol azért érződik, hogy a csiszolt verzió jobb lenne. De ennek ellenére kifejezetten jól működik minden, a harcok véresek és izgalmasak, a legkisebb varázslat is hatalmas erőnek érződik és a hibóriai kor fenevadjai is kellően félelmetesek. Az első játékok előtt nagyon tartottam a fejlődési rendszertől, mert úgy éreztem, hogy az, hogy az adottságok 1:1 arányban fejleszthetők, túl gyors növekedést jelent majd, de így, kilenc fejezet/pontosztás után azt látom, hogy mindenki igyekszik nagyon józanon fejlődni, és nyoma sincs tápolásnak. A legmagasabb érték a csapaton belül Ubaldus fegyverforgatása a kedvenc falchionján, ami most érte el a 16-ot, vagyis éppen csak túl van a maximális 30 felén.
Ami a történetet illeti, párszor már elgondolkoztam, hogy hol fogom lezárni. A JK-k és a nagyszámú melléjük csapódó NJK-k között elég sok baráti és romantikus szál szövődött: Zama, a megmentett neméd nemeshölgy egész ügyes tolvajjá lett, hallgatólagos vőlegénye, Astrik pedig már nem is tiltakozik. Az idős Lenrik Nipet legfőbb tanára lett, a csélcsap, mindenkivel flörtölő Callista pedig emberére akadt a hallgatag Ormanban, aki kifejezetten magas céllövő adottsága ellenére meglepően gyakran lő mellé (őt a kocka valamiért nem szereti). Ravenna megmentése még viszi előre a csapatot, de vajon mi lesz, ha megtalálják a lányt? Ki hazudott, Olgar vagy Ravenna? Előbb-utóbb kiderül!
Conan RPG - Az első kampány - Vándorúton
Megjegyzések
Megjegyzés küldése