Koleria - Legenda egy szerepjátékról

Jó tizenegy évvel ezelőtt jelent meg magánkiadásban a Koleria - A legendák szerepjátéka, egy hazai készítésű játék, Hetényi Soma alkotása. Megjelenésekor nem részesült túl jó fogadtatásban, kapott hideget-meleget, nem kis részben a bevezetője miatt - a legtöbben szerintem csak ezt a neten külön is megtekinthető szakaszt olvasták belőle, és ez alapján alkottak róla véleményt. Az előszóban Soma kissé csapongóan kifejti, MI NINCS a játékában, a kelleténél sokszor nyersebb stílusban: szakítani akart a klasszikus fantasy toposzokkal, egy olyan játékot írni, ami közelebb áll a valódi kora középkori, babonákkal teli mindennapokhoz, mint egy szokványos kardos-varázslós játék. Bár nem mindenben értek egyet a szerzővel, ez egyáltalán nem tartott vissza attól, hogy adjak egy esélyt a játéknak, így felvettem vele a kapcsolatot és beszereztem a könyvet a gyűjteményembe.

A Koleria - érdekes módon másokkal ellentétben nekem nem a kolera, hanem Koréllia jut róla mindig eszembe - emlékeztet több szerepjátékra is, amikkel a Retro Kincsek sorozatban találkoztam, mint például az Amber vagy a Baron Münchausen. A szerző érezhetően szakítani akart egy csomó megszokással, így a rendszere mondhatni "anti-rendszer", ahol már a karakter megalkotása is egy alkudozás mesélő és játékos között, mivel az ismert szakértelmek az előbbi döntésétől függenek: van, amit megkapsz a származásodból, másokat pedig akkor, ha ezt jól megindoklod. A játék abban is elég kevés akadályt gördít eléd, hogy mivel akarnál játszani, ugyanis a fajok elég széles skálán mozognak, az embertől a klasszikus fantasy törpén és elfen át a sárkányig és az élőholtig. Lényegében bármi lehetsz, amiről meg tudod győzni a mesélőt.

Ehhez hasonlóan fejlődés is egyszerre van és nincs: nincs benne TP vagy szint, a játék nem a szakértelmek és Fő Jellemző kockák halmozásáról, hanem a karakter által is ismert/elismert javak, kincsek megszerzéséről szólna, ugyanakkor a játékban történő gyakorlás és edzés meghozza az eredményét, ezzel elérhető az ismeretek megszerzése, a dobáskódok növelése.

Van egy alapvetően egyszerű szabályrendszer, melyben minden próbát az ahhoz szükséges Fő Jellemző kockáival kell dobni Célszám ellen, és ezt az elvet alkalmazza minden feladatra, a harctól kezdve a szűkre szabott képzettségeken át. Sajnos a célszámok meghatározásakor elereszti a mesélő kezét, vagyis nem igazán ad példákat és irányelveket, hogy mi mennyi, abban bízva, hogy  az adott karakter értékeit ismerve a mesélő be fogja tudni magának lőni majd. Ez egy idő után így is lehet, kérdés persze, hogy kitart-e addig a lelkesedés és az érdeklődés.

A harcrendszer kissé ellenpélda, itt a különféle vágások és technikák már-már túlságosan is ki vannak dolgozva, és könnyű elveszni közöttük. Főleg akkor, ha esetleg bárki csonkolásra adná a fejét, ahol azután egész sorozatnyi dobásra számíthatunk, a támadás-hárítás-sebzés-test-csont-vérzés sorozatban. Az az érzésem, hogy a mortalizáció nem éppen alacsony.

A mágiára egészen sok szabályt kapunk, kidolgozott varázslatokat annál kevesebbet, a dolgok improvizatív jellege miatt. Egy kreatív játékos valószínűleg nagyon élvezi, egy olyan viszont, aki szereti a hatásokat és paramétereket grammra kimérni, már aligha, ráadásul a mesélőnek is partnernek kell lennie benne, különben elég szenvedős lesz az egész.

A játék világa nagyrészt a skandináv mitológiára alapoz, arra, ahogyan az északiak megélték a maguk környezetét, valósnak tekintve a babonáikat, természetfeletti erőket sejtve minden megszokott vagy akár szokatlan jelenség mögött. Kicsit szokatlan az egyiptomi istenek belekeverése az egészbe, ők nekem kissé kilógnak a világból, de mivel más és más országokban dominánsak, nem zavaró a létezésük. Az országok maguk sajnos nagyon elnagyoltak, nem lett volna rossz még némi kifejtés, leírás, részletezés.

A könyv szövegére ráfért volna egy lektorálás, ez vitán felül áll, ahogy egy jó szerkesztő is tudta volna még olvashatóbbá tenni, rámutatva hiányosságokra, "ezt emeld ki, azt meg felejtsd el" jelleggel. A kimaradt részek - lásd célszámok meghatározása - hiánya érződik. Mindezzel együtt a Koleria így is pár tucat példányban elkelt, hiszen Soma a saját jegyzeteiből akkor már mesélt egy ideje ezzel a rendszerrel, és tudomásom szerint mindmáig játsszák is. 

Nekem alapvetően tetszik a Koleria alapötlete, ez a "mond el, ki vagy és öntsük rendszerbe", ahogy a mögé rakott egyszerű motort sem tartom rossznak, inkább csak kiforratlannak. Ahogy a Retro Kincsek blognál szoktam írni, egyszer Óvatosan Kipróbálnám.

-Kyrg-