A Falkenstein Kastély - Riposztok és célzott lövések - Opcionális harci szabályok II.

Az elmúlt időszakban kifejezetten sokat mesélek a Castle Falkenstein rendszerével, az eredeti szetting mellett Lovagregényt és Csillagösvényt is, így elég sok alkalmam volt ötletelni, hogyan lehet kihasználni a rendszerben meglapuló lehetőségeket. Most ezekből szeretnék bemutatni egy újabb adagot.


Védekező manőverek
Az első két manőver a támadás során elért Balsikerre épül, ami más játékokkal ellentétben nagyon is a védekező félen és lapjain múlik! A Castle Falkenstein harcrendszerében ugyanis a támadások és védekezések mind vitatott tettnek minősülnek, így a felek megfelelő képességei állnak egymással szemben: Vívás vs Vívás, Viaskodás Vs Viaskodás, Lövészet vs Atlétika. Ha a támadó legalább Félsikert ér el, megsebzi ellenfelét, ha viszont Kudarcot vall, a támadás mellé megy. Ha viszont a védekező annyira feltornázza a védelmét, hogy a támadó még annak felét se éri el, vagyis az eredménye Balsiker, akkor egy újabb lap kihúzásával lehet kideríteni, hogy milyen hibát vétett: ez lehet a bajtárs megsebzése, a fegyver sérülése vagy elejtése, vagy akár a saját magán ejtett seb.

Riposzt
Ennek a manővernek a koncepciója nagyon egyszerű: abban az esetben, ha a védekező fél nem az Atlétikához folyamodva félrevetődik, hanem a saját fegyverével hárít (kard esetén Viaskodással, puszta kézzel vagy más fegyverrel pedig Viaskodással), és az értéke alapján a támadás Balsiker lesz, akkor a támadó laphúzás nélkül automatikusan a védekező fél fegyverének (vagy puszta öklének) Félsiker sebzését szenvedi el.
Példa: Long John Silver, az Ezüstlábú férfi és felesége, Leslie, két martalóccal néz össze egy londoni sikátorban, akiket a legutóbbi ügyük miatt uszítottak rájuk. Silver biztos benne, hogy Leslie elboldogul az ellenfelével, így csak a sajátjára koncentrál. A martalóc egy feszítővassal csap felé, a Jó Viaskodását egy Treff 6-ossal 12-re feltornázva. Silver viszont a Nagyszerű Viaskodását egy Treff Bubival és 8-assal támogatja meg, így az egész 27: baljával félresodorja a férfi karját, jobbjával pedig állon vágja. Majd ő következik… 

Közelkerülés
A Balsikerre épülő másik manőver akkor hasznos, ha az egyik félnél lőfegyver van, míg a másik kifejezetten szeretne hozzá közel kerülni, hogy pusztakézzel vagy közelharci fegyverrel intézze el. Ez az igazi "becsúszó szerelés", amikor a támadó Lövészet tettére egy olyan értékű Atlétikával válaszol a védekező fél, hogy annak esélye sincs eltalálni. Ekkor a Balsiker eredménye "csupán" annyi, hogy a védekező fél a kitérést arra használta, hogy ott legyen közvetlenül előtte - persze ez csak akkor lehetséges, ha eleve nem voltak túl messze egymástól.
Példa: Leslie ellenfele egy ejtőzáras pisztolyt fog a nőre, és mivel magasabb az Észlelése, ő jön előbb. A nő nem oldalra veti magát, hanem azonnal előre lendül, megkockáztatva ezzel azt is, hogy a támadónak a fele lőtávon belül +2 bónusza van ellene. A manővere bejön: a martalóc csupán két nem illő lapot tud rátenni az Átlagos Lövészetére, így a támadása 6. Leslie Atlétikája jó, és erre most bedobja minden lapját, a Treff 4-es mellé még három nem passzolót is, így az egész 13. A támadó így Balsikert ér el, a lövés messze elhibázza Mrs Silvert, és a nő hirtelen ott van az orra előtt a saját tőrével.


Mesteri manőverek
A skála másik végén állnak azok a manőverek, melyek előfeltétele, hogy a támadó egy Remek Sikert érjen el. Ez normál esetben "csupán" annyit jelent, hogy a legnagyobb sebzést okozza vele, de igazából megvan benne annak a lehetősége, hogy - persze a Házigazda jóváhagyásával - különféle extra hatásokat érhessen el vele. Ezekért cserében viszont vagy teljesen, vagy részben le kell mondania a sebzésről.

Lefegyverzés
Közelharc során az ellenfél fegyverét ki lehet ütni vagy csavarni a másik kezéből, tűzharcban pedig egy jó találattal ki is lehet lőni belőle. Ha a puszta kézzel hajtották végre, akkor a fegyver automatikusan át is kerül a támadó kezébe. A támadás általában Félsikernyi Sebzést okoz a lefegyverzett félnek, de erről a támadó akár le is mondhat.

Megragadás
Viaskodás során a támadó egy Remek Sikerrel akár meg is ragadhatja az ellenfelét, ezzel cselekvőképtelenné téve őt. Innentől kezdve amíg a fogás tart, minden körben Viaskodást vs Viaskodás (opcionálisan Fizikum vs Viaskodás, Tünde esetén Éteriség vs Viaskodás) tettet hajtanak végre egymás ellen, és amíg a megragadott nem tudja lerázni magáról (vagy a megragadó nem engedi el), az áldozat nem próbálkozhat semmilyen harci manőverrel. A támadás csak Félsikernyi sebzést okoz.

Célzott támadások
Ha a támadónak az a célja, hogy egy bizonyos ponton találja el a célpontot, például valakinek a kezét akarja átszúrni, vagy egy száguldó automotív kormányát akarják eltalálni egy golyóval, akkor egy Remek Sikerrel ezt megteheti. Ha olyan területről van szó, ami nem életveszélyes, akkor viszont a sebzés automatikusan csak Félsikernyi lesz.

Trükkös támadások
Ide tartozik minden olyan egyéb manőver, amikor a cél nem a másik megsebzése, hanem valamilyen bravúr elérése: a kardpenge hegyével a másik bőrének megkarcolása nélkül levágni egy nyakláncot, kilőni valaki kezéből egy borosüveget vagy egy dobókéssel leszakítani egy fülbevalót. Ezek a támadások nem okoznak sérülést.


A Falkenstein Kastély - Riposztok és célzott lövések - Opcionális harci szabályok II.





Castle Falkenstein alapkönyv és A Gőz Kora kiegészítő pdf formátumban (külön-külön és kedvezményes csomagban) már a DrivethruRPG oldalon is megvásárolható!

-Kyrg

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések