Fadings Suns - Űrfantasy a hatodik évezredből

Újabb mérföldkőhöz érkezett Az AVU Emberei blog, ez most ugyanis a 300. posztunk! Ennek örömére egy számomra nagyon kedves játékot választottam témául, mégpedig a Fading Suns második kiadását.

Egyetemista koromban, a 2000-es évek legelején, amikor még nem volt minden albérletben bekötve a szélessávú internet, elég sok időt töltöttünk a szegedi internet-kávézókban. Az egyik keresgéléssel töltött alkalommal bukkantam rá a Home of the Underdogs abandonware oldalra, és ott az Emperor of the Fading Suns stratégiai játékra (azóta már a GOG oldalán is megvásárolható). A Warhammer 40K hangulatát idéző univerzuma gyorsan megfogott, és amikor rájöttem, hogy valójában egy asztali szerepjáték számítógépes változatáról van szó, a Kazaa és az eMule segítségével elkezdtem felkutatni a könyvek pdf változatát, hogy megismerkedhessek az eredetivel. A játék már első olvasásra is nagyon megfogott - de valamiért sosem jutottam el vele odáig, hogy meséljem is. Ennek legfőbb oka az volt, hogy a Fading Suns tipikusan az a szerepjáték, ahol úgy éreztem, hogy a világ és a rendszer alapos ismerete nem csak a mesélő, hanem a játékosok számára is elengedhetetlen követelmény, és akkoriban a legtöbb mesében az angolul nem feltétlenül beszélő/olvasó játékosaim beérték annyi világismerettel, amennyit át tudtam adni nekik.

A Fading Suns lefordításába végül mégsem a tényleges játék miatt vágtam bele, sokkal inkább "levezetésként", egy eléggé nehéz és kimerítő másik könyv mellett. Egyszerűen jól esett pihenésként valami mással foglalkozni, aminek nincs köze a viking korhoz és az norse kultúrához. Azután mikor a Vikingek végére értem, a Fading Suns maradt hosszú időre a hobbiprojektem, míg végül kisebb-nagyobb, néha több éves kihagyásokkal eljutottam az alapkönyv nagyjából egyharmadáig. Az AVU beindulása miatt ez a fordítás azóta is várja, hogy ismét elővegyem, ha másért nem, hát hogy a Conanhoz hasonlóan elkészítsem belőle a saját magyar változatomat.

A Fading Suns egy olyan távoli jövőben játszódó sci-fi, hogy már inkább űrfantasy (érdekes módon a pdf változatnak ez a borítójára is rákerült): bár űrhajókon, űrállomások és idegen világokon játszódik, az itt élő emberek döntő többségének fogalma sincs a modern technológia működéséről, sőt, gyakran nem is használják ezeket. Az átlag földművesek a távoli világokon is lovakkal vagy a helyi hátasokkal húzzák az ekét és a kordét, és csak messziről, félelemmel vegyes tisztelettel bámulják a nemesek és gazdag kereskedők "égi szekereit". A számítógépek titokzatos "gondolkodó gépek", melyektől a legtöbben óvakodnak, már ha egyáltalán valaha találkoznak velük, hiszen az egyház tilalma alá esnek, így legfeljebb a nagy könyvtárakban és a csillaghajókon használnak efféle eszközöket. A személyi energia pajzsok, vibropengék és plazmafegyverek készítését már csak a kereskedőcéhek tagjai ismerik, a többiek egyszerűen csak használják, már ha elég szerencsések ahhoz, hogy birtokoljanak egyet. Bizonyos értelemben a mágia és az embereket megszálló démonok valódibbak, mint a technológia csodái.

A játék jelene háromezer évvel a mi korunk után, a hatodik évezred legelején játszódik. Az emberiség túl van már jónéhány nagy hullámhegyen és -völgyön: az Első Köztársaság korában felfedezte a Naprendszert, és annak peremén megtalálta az Ur ősök által hátrahagyott legelső ugrókaput. Ennek titkának megfejtésével pedig azonnal szert tett egy csillagközi "autópályára", amivel gyakorlatilag nem volt más dolga, mint hogy rendszerről rendszerre haladva felfedezze és birtokba vegye mindazokat a csillagokat, ahol az ősök már jártak.

A megavállalatok uralta Első Köztársaság nem húzta túl sokáig, 2500 körülre már össze is omlott, és a helyét ezer évre a Diaszpóra kora vette át: az egyes kolóniák a helyi vezetők köré szerveződtek, egy új nemesi réteget hozva létre, és a terjeszkedés tovább folyt. Eközben újabb és újabb nem emberi fajokra bukkantak, melyek közt voltak elmaradottabbak, mint a patás, lószerű shantorok, akiket az emberi megszállók elleni sikertelen lázadásuk után szinte kiirtottak, végül a túlélők tekintélyes részét áttelepítették más bolygókra; a humanoid, emberre (vagy inkább elfekre) hasonlító ur-obunok és rokonaik, a föld alatt élő ur-ukarok, akik az ősök szolganépei voltak egykor, és fejlett technológiával bírtak (az ukarok hosszú háborút is vívtak az emberekkel), vagy a Vau, amely olyan hatalmas technológiai előnnyel bírt, hogy pusztán csak azért nem törölték le az emberiséget a történelem színteréről, mert nem érdekelték őket annyira, hogy saját határaikon túlra is üldözzék őket. Mindeközben egy erős szellemi mozgalom is megindult, a 2700-as években elinduló Csodák Korával, amikor a Próféta egyesítette az addig eléggé széttagolt, egymással is viszálykodó egyházakat és nemesi házakat. A Próféta halála véget vetett ennek a rövid aranykornak, mielőtt még igazán kiteljesedhetett volna.

A negyedik évezred közepén, a 3500-as években a kereskedők nyomására megalakult a Második Köztársaság, ami az emberi civilizáció és technológiai fejlődés csúcspontja volt. Szinte minden ismert világ a része lett, a magas szintű robotizálás és az alanyi jogon járó juttatások miatt az emberek többségének többé nem kellett dolgoznia, beköszöntött az utópia. És természetesen nem is tartott túl sokáig, mert 4000 körülre már össze is omlott: a halványodó csillagok miatti pánik, a vallási elégedetlenség, a totális munkanélküliség miatt magába roskadt a rendszer, és ismét csak a nemesség volt az, ami nem habozott a helyére lépni.

A Barbárság Korának nevezett évszázadok során a nemesek, az egyházak, a kereskedőcéhek és a mindentől független világok egymás ellen küzdöttek, és egyre több rendszer döntött úgy, hogy lezárja ugrókapuit, elvágva magát a galaxis többi részéről, és inkább egymagában próbálja meg átvészelni a vihart. Az ötödik évezred közepére Vladimir, az Alecto-ház feje sikeres hadjáratban egyesítette a nemesi házakat, és kikiáltotta a Birodalmat. Azonban amikor császárrá koronázta saját magát, egy merénylő végzett vele: a műve azonban túlélte őt. Ettől kezdve a nemesi házak a Birodalom kereteit megóvva vívták egymás ellen a harcaikat, a tíz évente megválasztott régens pedig igyekezett egyben tartani az egészet. 

Az ötödik évezred utolsó századában egy új ellensége jelent meg a határokon, a szimbióták, melyek biológiai technológiájukkal felvértezve igyekeztek újabb és újabb világokat meghódítani, ami az ő szótárukban a megfertőzéssel és mutációval volt egyenlő. Végül Stigmatánál sikerült őket megállítani, nem kis részben az egyház egyes szektái által használt mágiának köszönhetően - aminek más, lángszórókat igen kedvelő szekták nem annyira örültek, de kénytelen voltak elfogadni.

Az állandó háborúknak végül a Hawkwood-ház vezetőjének, Alexiusnak a császárrá koronázása vetett véget: az uralkodó egyik első döntése a régi, elveszett világok és technológiák felkutatásával megbízott kóbor lovagok rendjének felállítása volt, bár ezzel bizonyos mértékben szembement az egyházzal szemben is. A játék ezekre a nemesekre, valamint a céhek és az egyház szektáinak tagjaiból formálódott kíséretükre koncentrál, ahogyan bejárják az Ismert és az Ismeretlen világokat, ősi titkokat tárnak fel, párbajokat vívnak, kalózokkal és űrlényekkel szállnak szembe.

Az alábbi részlet a könyv elején található Prológus fordítása - az ifjú Alustro levelén keresztül megismerhetjük belőle a játék hangulatát és világát, és a Kíséret bemutatásán keresztül azt is, hogyan is működik itt egy "kalandozócsapat".

Prológus - Alustro küldetése

-Kyrg-