Nerva
A 2022-es összefoglalómhoz át kellett néznem az ezévi
karaktereimet, mert kicsit sűrű volt az év. Kevesebb új rendszert próbáltam ki,
mint terveztem, de így is mozgalmas időszakon vagyunk túl.
|
Natasha, a Félvilági Nő/Varázslónő (Castle Falkenstein) |
Az idei év legnagyobb dobása számunkra nyilvánvalóan az, hogy megjelent
a Castle Falkenstein magyarul. Sok munkánk van benne, ahogy manapság mondani
szokás, kézműves termék. Szinte mindent “házon belül” oldottunk meg, és azt
hiszem joggal vagyunk rá büszkék. Igazán nagyon jó látni, hogy másoknak is
tetszik és örömet tudtunk okozni a könyvvel. Tisztában voltunk vele, hogy ez
egy réteg termék, nem azért vágtunk bele, hogy legyen eggyel több magyar nyelvű
szerepjáték a piacon, hanem mert szerintünk a maga módján ez egy különleges
játék, még az egyébként csupa különleges játékot alkotó Talsorian választékán
belül is. Végül, köszönhetően a profi forgalmazói segítségnek, a rengeteg
tartalomnak, amit Kyrg gyártott, a Retro Rpg napoknak és a Steampunk
Vásároknak, a játék jóval nagyobb siker lett, mint vártuk. Nagyon-nagyon jó érzés.
A többit nyilván Kyrg részletezi, nem venném el a kenyerét, de az továbbra is
biztos, hogy a Falkensteinnel hosszú távú terveink vannak.
|
Corallie, a Gemini borg (Cyberpunk 2020) |
Közben történt egy másik nagy dolog az életünkben, vagyis azt
gondolom, ennél nincs nagyobb dolog egy ember életében - nyár elején kiderült,
hogy babát várunk. Egészen biztosan sok mesével és kalanddal fog felnőni,
hiszen szinte minden nap játszunk, még ha sokszor ez a kimerültség miatt
egy-két órát jelent csupán. Sok-sok kalandban volt része már a hasamban is: alternityvel
és CP rendszerrel játszott sci-fik, a Thorunn által mesélt eszméletlen
hangulatos és para Mothership, dark fantasy kampányok, Unity Shadowrunja, ami
már tavaly is futott, Khuriboow MAGUS sztorija stb. Mostanában az egyszemélyes,
Diablo világához hasonló, dnd-vel játszott “mese” a kedvencem, de továbbra is
dobogós Thorunn Dragon Age kampánya is. Ha ki kellene emelnem valamit idén, az
a Krónikák nyári tábori kaland, a Retro Rpg nap Falkenstein kalandja
Sohaországban, a dobogó tetejére pedig a Kyrg által mesélt Cyberpunk heti
sztorink kerül. Valahogy minden összejött ebben a kampányban, amit szeretek a
szerepjátékban. Jó es felkészült mesélő és játékosok, valódi karakterek, pörgős
sztori, izgalmas és veszélyes harci jelenetek és akciók, nyomozás és különleges
NJK-k. Ez a heti CP adagom, pár óra, amikor tényleg ki tudok kapcsolni, nem
aggódom semmin, nem agyalgok, egyszerűen csak vagyok és játszom. A CP-ben nem
kell túlgondolnom semmit, nem kell úgy elszámolni a lelkiismerettel, mintha
paladinnal lennék egy fantasyben, nincs ilyen feladata a karakteremnek.
Félreértés ne essék, természetesen van lelke, és vannak szabályok, normák,
melyekhez tartja magát, de közel sem olyanok a kötöttségek, mint más játékban,
hovatovább, a valóságban. 2022 egy eléggé felfokozott hangulatú év volt
nekem, szóval ez a kampány valószínűleg ezért is emelkedik a többi fölé
most.
|
Dr. Lewandowsky (Mothership) |
A jövő évi terveim között tehát egyértelműen szerepel, hogy
folytassam ezt is, a többi hosszú kampánnyal együtt. Szeretném kipróbálni majd
a Troubleshooters-t, ami sok szempontból számomra a Falkensteinhez hasonlatos,
abban az értelemben, hogy ezt is egyedi hangulatú és művészi kivitelezésű,
különleges játéknak tartok. Remélem Thorunn bevállal nekünk egy Witcher sztorit
is, igény az volna rá. :) Mostanában jutott eszembe, hogy megint játszanék egy
kis Warhammer 40k-t, meglátjuk mekkora esély lesz erre. Valamint még ebben az
évben kipróbáljuk szilveszteri programként a Forbidden Lands-et, amit szintén
várok, fantasztikus játéknak tűnik. Nagyon remélem, hogy az egyszemélyes
kampányokat is tudom majd jövőre folytatni, de az az igazság, hogy a pici
születésével teljesen természetes, hogy megváltozik majd minden. A terveim
tehát addig biztosak, utána bizonytalanok. Valahogy persze azért szeretnék
eljutni rendezvényekre, táborba is, de simán lehet, hogy ez most csak vágyálom
marad. Most más van az első helyen. <3
Thorunn
2022
újabb izgalmas év volt számomra a szerepjátékok terén. Tapasztalataim három
csoportba sorolnám:
Először
is, Kyrg és Nerva által alkalmam volt egy nagyon érdekes és inspiratív
folyamatba betekinteni. Közreműködésem leginkább a lelkes szurkolásra és egy
gyors lektorálásra terjedt csak ki, viszont hihetetlen élmény volt látni a
teljes folyamatot: hogy válik kósza ötletből a Castle Falkenstein egy igényes
kiadványa! Kívánom minden hasonló projekt iránt érdeklődőnek a kitartást! Mind
jobban járunk, ha a kreatív ötletek nem halnak el félúton. 😊
|
Dash (FFG Star Wars) |
Másodsorban,
játékosként lubickoltam a szerepekben és kalandokban. Sajnos néhányuk véget
ért, így egy rövid In Memoriam-al nyitnék: Earthdawn történetünk végén,
búcsúzom Vidortól, a habókos elf tolvajlánytól, aki menthetetlenül
beleszeretett Parschba, Mynbruje (az Igazság és a Jog Szenvedélyének)
questorába. A végére - számos vérfagyasztó kaland után - szárba szökkent az
immár kölcsönös szimpátia is. (Legalábbis ő így látta.) A közel két évig futó
Monster of the Week kampányunk is véget ért, igaz, pozitív eredményekkel: a
világot fenyegető interdimenzionális fenyegetést sikerült elhárítani, sőt
Meribrook városa is többé-kevésbé állt még a végén. Hiányozni fog Willar (az
időutazó Kétvirág), Daniel (a néhai geek, akit megszállt egy démon, de a maga
immorális módján nagyon kedvelhető), Vortex (az interdimenzionális Elric) és
Bea Rossi (az önjelölt Spell Slinger-em). Remélem a nemzetközi csapatunk tagjaival
is lesz még alkalmam újra játszani! Nagy élveztem! Meg kell említsem Dasht is,
a szomorú sorsú ifjú ródiait. A Birodalom felemelkedésének hajnalán vadászták
le Coruscanton, több sorstársával együtt, akik a Templomból még kijutottak, de
rövidesen fennakadtak a birodalmiak hálóján. Érdekességként említeném, hogy
sosem dobtam még ilyen pocsék értékeket karakteralkotáskor, de szerencsére a
mesélőnk díjazta a kreatív megoldásokat, így végül majdnem sikerült
meglépnie. Végül elveihez hűen halt meg. És ugye, mint tudjuk: There is no
death, only the Force.
|
Vidor, a tolvajlány (Earthdawn) |
És
a szomorú búcsúk után kiemelnék pár továbbra is futó kalandot: Unity
Shadowrunja (ahol az ork lánykámnál egy program fut, de az jól), számomra
tökéletes keveréke a scifinek és a fantasynak. Khuriboow MAGUS sztorija
lehetővé tette, hogy nemcsak egy izgalmas rejtéllyel mérjük össze a tudásunk és
kreativitásunk, hanem hogy személy szerint egy szerafista karakter
mindennapjait is megtapasztaljam. Időlegesen pihentetett, de folytatásra vár a
kaland, amibe már idekint csöppentem bele: a disztópikus kezdet ellenére, mesélőnk
gyakran és előszeretettel merít Sir Terry Pratchett legszebb hagyományaiból.
Nagyon várom a folytatást, már csak azért is, hogy megtudjam, a kis warlock-om
valaha vissza tudja-e szerezni értékeit a komisz Ládából! Shala WoW
történetében egy élőholt íjász bőrében sikerült eddig nem-életben maradni. Sőt,
nagy meggyőződéssel igyekszik visszakaparintani elorzott élete darabkáit. Már
majdnem érzi az ízeket! Egyszer talán még a szíve is megdobban! A dobogó
tetejére mégis Kyrg CF történetei kérezkednek: imádom a rendszert, amelyben a
szerencse és a taktika is egyaránt szerepet kap és imádom a sajátos hangulatú
világot, ahol a Tündékkel, Ördögi Találmányokkal, Sárkányokkal stb. színezett
háttér előtt igazi Drámai Karakterek mérik össze erejüket, tudásukat és kreativitásukat,
mégpedig korhű Elvek szerint. Vagyis, az adott szónak súlya van és az vagy,
ahogy viselkedsz. Érthető módon az Úri Tolvajból Kémmé avanzsált Elisabettám
lubickol a világban. Kyrg történetei és mesélői bravúrjai pedig még sosem
okoztak csalódást! Nagyon köszönöm 😊
Legvégül,
meg kell említenem, hogy mesélőként is alkalmam volt további tapasztalatokat
szerezni. Bár sajnos idén a szokásos játékalkalmunk többször is egyéb
körülmények áldozata lett, a Dragon Age játék tovább folytatódik. A csapat
Hunter’s Fell városában vizsgálódik – de vajon sikerül-e időben felgöngyölíteni
a szálakat? Emellett az év során felvetettem egy Mothership egy-alkalmas
ötletét is, ami az eredeti gondolaton túlnőve, még most is fut. Bár a csapat
közel jár már a megoldáshoz – így vagy úgy 😊 Aki nem
ismeri a Mothership-et: minimalista rendszeren futó sci-fi horror. Közkívánatra,
a mi játékunkban a hard sci-fi aspektus a hangsúlyosabb. A kiinduló helyzet
(egy kis űrhajó vagy űrkolónia a világegyetem kegyetlenségének kitéve próbál
elboldogulni) remek táptalaj a meglepetések, kihívások és kreatív megoldások
számára. Azt be kell vallanom, hogy nem tervezetem több napot a „hibernálás”
jelenkori szakirodalmának szentelni – de a felkészülés során beszippantott a
téma!
És
mit várok 2023-tól? Hmm, nehéz kérdés! Elsősorban persze Kyrg szilveszteri
játékát, amely során megismerkedhetek majd egy új világgal és rendszerrel
(Forbidden Lands) Emellett dédelgetett tervem egyszer egy Witcher egyalkalmast
lemesélni, masszívan a könyvekre építve. Végül nagyon remélem, hogy előbb utóbb
lesz alkalmam játszani (vagy mesélni) egy jó kis Dark Heresyt!
Kyrg
A 2022-es év bebizonyította, hogy
akármilyen jókat is tervezünk, semmi sem úgy lesz: van, ami jobban, van, ami
kevésbé. Több csúszás és bukkanó után végül sikerült májusban megjelentetnünk a
Tuan kiadó segítségével a Castle Falkenstein magyar kiadását, méghozzá keménykötésben.
A kedvező fogadtatás (lényegesen jobban fogyott belőle az év során, mint
amennyit én korábban vártam volna) komoly lendületet adott a folytatáshoz, így
egy kis pihenő után bele is fogtam az első kiegészítő, a Steam Age
lefordításába (a Comme Il Faut egyet hátracsúszott ezzel). A fordítás és
tördelés el is készült ősz végére, tél elejére, de a nyomdai problémák miatt a
megjelenést végül kénytelenek voltunk 2023 első negyedévére halasztani. Eközben
az alapkönyv pdf formátumban a DriveThruRPG oldalára is felkerült, így most már
digitális formátumban is elérhető.
|
Mr. Delacroix, a Trinity, Inc tulajdonosa (Cyberpunk 2020) |
Az állandó kampányainkban is
történt némi átrendeződés: véget ért az Earthdawn 1e történetünk és a
sivatagban játszódó, lovagregényes D&D 3.5 kaland is. Elindult viszont egy
heti rendszerességgel játszott Cyberpunk 2020 kampány, ahol a biztonsági cég
embereiként dolgozó hőseink elég szorult helyzetbe kerültek, mikor a
konkurenciáról kiderült, hogy az Arasaka támogatását élvezi. A Trinity, Inc
ugyan elvesztett szinte mindent, az irodaházukat földig rombolták, dolgozóik
90%-a meghalt vagy felszívódott, ám a kemény mag azóta is folytatja a harcát,
hogy visszaszerezzék a helyüket Night Cityben. A Shadowrun kampányunk továbbra
is fut, bár itt éreztem leginkább talán majd 30 év alatt, hogy az eredeti
karakterkoncepcióm (troll csatamágus) talán mégsem volt annyira jó ötlet,
legalábbis nem úgy, ahogyan azt sikerült létrehoznom. A mesélőnk viszont minden
lehetőséget megadott (tonnányi szivatás közé rejtve), hogy megtalálja végül
önmagát, és ne emósként dünnyögjön, hogy mi mindent kellett volna másként
csinálnia életében. A csapat nagyon összekovácsolódott, így a troll a saját
dicsősége helyett már inkább azzal van elfoglalva, hogy megvédje Grizt, a
medvét, Dee-t, a fegyverszakértő orkot és Tankot, a hozzánk csapódott NJK ork
sofőrnőt (így járunk, ha életben hagyunk egy ellenséget és beszélgetni kezdünk
vele).
Idénre is jutott egy hosszabb MAGUS kaland, amit Khuriboow mesél nekünk (bár hamarosan a végére érünk), amelyben Krán szomszédságába sikerült eljutnunk, egy kis hegyi királyságba, ahol a halál sajnos nem több egy átmeneti állapotnál. Kis csapatunk azóta is azon van, hogy kiderítse, ki bolygatta meg itt a körforgást és miért nem érik el az istenek ezt a helyet.
|
Ravelon, a Kardmester (MAGUS) |
A Dragon Age kampány két év után még mindig a szívem csücske, a törpém
hosszú évek óta az egyik által legkedveltebb karakterem. Remélem, még hosszú
ideig játszhatjuk ezt a sztorit, akkor talán el is jutunk Antiváig. Sajnos
mindig van valami történés, ami hátráltat minket: démonok, vérmágusok és
sötétfajzat-imádók). Ezekhez hasonló kiváló élmény volt a Mothership, ami nekem
annyiból szokatlan, hogy alapvetően nem kedvelem a horrort, de ez a sci-fi
játék és rendszer nagyon megfogott.
|
Remington hadnagy (Mothership) |
Volt még jó pár olyan játék, amit terveztem
idénre, de ezek végül elmaradtak: nem jutottam el sem a régi Dűnéhez, sem pedig
a Conanhoz. Cserében az egyalkalmas kalandok között volt egy elég jól sikerült
Csillagbirodalom a nyári táborban, jónéhány Castle Falkenstein kaland online és
élőben, az évet pedig egy Forbidden Lands sztorival zárjuk szilveszterkor
(kicsit azért reménykedem, hogy kampány lesz belőle).
Ami a jövő évi terveimet illeti,
vannak köztük merészek és visszafogottak egyaránt. A Castle Falkenstein mellett
más R.Talsorian játékok kiadása is szóba került, és van néhány további kuriózum
is, aminek a lefordítása/kiadása szerepel a tervek között. Egyelőre a
magánprojektemen dolgozom, a régi 1985-ös Conan lefordításán: még mindig nem
adtam fel, hogy ezt meséljem.
Sikeres és játékokkal teli új évet kívánnak az AVU Emberei!
Az AVU Emberei - Új-európai gőzkalandok és tevinteri vérmágusok - 2022-es élményeink és 2023-as terveink
Megjegyzések
Megjegyzés küldése