Az AVU Emberei - 2024-es eredmények és 2025-ös tervek
A szerepjátékos beszámolók után lássuk, hogy alakult 2024 a kiadó szempontjából, és mik a terveink a 2025-ös évre.
Hatalmas tervekkel és nagy lendülettel vágtunk neki az évnek, hogy a végül februárra átcsúszott UnderWorld alapkönyv mellett befejezzük a Comme Il Faut kiegészítőt, és belekezdhessünk a következőbe. Azután valahol március-április magasságában rájöttünk, hogy akármennyire szépen is hangzik az "idén kiadunk három könyvet", nem fog működni. Az AVU csapata ugyanis gyakorlatilag néhány központi emberből és a minket segítő külsősökből áll, és mindannyian hobbiból, munka és család mellett csináljuk ezt az egészet. A legfőbb erőforrásunk a lelkesedés és az energia, amit beleteszünk, és ez bizony véges. És miközben a kitűzött célok végrehajtásán agyaltunk, egyszer csak rádöbbentünk, hogy ez nekünk így nem okoz örömöt.
Ennek az lett a következménye, hogy gyakorlatilag kihúztuk az összes határidőnket, és minden projektünk átállt az "amikor elkészül" módba. Az energiák átcsoportosításának nyertese a Százkorona-projekt lett, amivel viszont kifejezetten jól haladtunk: a három részből álló alapkönyvből elkészült a karakteralkotást és a szabályokat tartalmazó Játékosok könyve és a kontinens országait, népeit és földjét bemutató Világ könyve. Annak ellenére, hogy az egész alapját a Conant is meghajtó ZeFRS rendszer adja, nagyon sokat csiszoltunk rajta, belefoglalva a tesztkalandok során szerzett tapasztalatainkat. Ezek többsége a már létező szabályok egységesítésére irányult, így igazán nagy változásokat nem hoztak. Az új mágiarendszer viszont elég nagy falat volt, több verziót is kipróbáltunk, mire eljutottunk ahhoz a változathoz, amit már magabiztosan tudtunk használni.
Bár a Castle Falkenstein szerepjátékhoz nem adtunk ki újabb, magyarra fordított kiegészítőt, egy váratlan fordulatnak köszönhetően engedélyt kaptunk az R. Talsorian kiadótól, hogy teljesen új anyagokat készítsünk hozzá: a sorozat első eleme Az elrabolt gyermek / The Stolen Child kalandmodul volt, ami magyar és angol nyelven meg is jelent a DriveThruRPG oldalunkon.
Az idei évben elsősorban a tavaly elkezdett projektek befejezésére szeretnénk koncentrálni. Természetesen a Castle Falkenstein továbbra is központi helyen áll, hiszen a Comme Il Faut be van tördelve, az összes Gibson-képpel és az eredetiből átvett grafikával, és csak arra vár, hogy Nerva a saját munkája és a gyereknevelés mellett megtalálja az időt, hogy befejezze a lektorálást, korrekturát. Ha és amikor elkészülünk vele, a következő a Memoirs of Auberon lesz, a Tündékről szóló kiegészítő, addig is viszont szeretnénk a már megjelent kalandmoduljaink közül újabbakat lefordítani és megjelentetni a DriveThruRPG-n, miközben az anyagot gyűjtjük az Osztrák-Magyar Birodalomról szóló kiegészítőnkhöz.
Az AlVilágban játszódó UnderWorld szerepjátéknak angol nyelven nincs saját kiegészítője, a tervezett Companion nem készült el, mi viszont szeretnénk egy, az alapkönyvet támogató kötetet összeállítani hozzá. Ehhez jó alapot adnak a blogunkon megjelenő anyagok, úgyhogy idén is további szörnyekre, mellékszereplőkre, helyszínekre, birtokokra, bűbájokra és relikviákra számíthattok. És több nyílt mesére is!
A Százkorona projekt már elkészült két nagy szakasza összesen 100+ oldalt tesz ki, képek és grafikák nélkül, de egyelőre még hiányzik hozzá a harmadik rész, a Mesélők könyve. Az általános kalandmesteri elvek és tanácsok mellett ebbe kerülnek majd bele a százkoronai kalandokat bemutató részek is, mint hogy hogyan meséljünk a Boszorkánykirálynő szolgálatában álló csapatnak, vagy hogy hogyan kezeljük a játékos varázslókat, boszorkányokat. Ha ez a rész is elkészül, a nyers anyagot mindenki kipróbálhatja majd a nyílt teszt során.
Számos olyan játék van még, amit szeretnénk kiadni, és ezek közül néhányról már konkrét tárgyalásokat is folytattunk: a High Colonies 2e és a Teenagers from Outer Space esetében lényegében nálunk pattog a labda, hogy mikor tudunk időt szakítani rá. És azt sem adtam még fel, hogy John Wick játékai közül kiadjunk egy-kettőt: fordítás alatt van a Cat, és mi már ki is próbáltuk.
-Kyrg-
Megjegyzések
Megjegyzés küldése