Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Kiemelt

Játékok a várólistán - Orc-Astra

Amikor először találkoztam Mézes Csaba Orc-Astra szerepjátékának Kickstarter kampányával a Facebookon, már első elolvasásra is világos volt, hogy itt valami nagyon szokatlan koncepcióval állunk szemben: egy játék, ahol olyan mutatványosokkal kell játszanunk, akik egykor elfek voltak, ám valami miatt orkokká változtak, és így értelemszerűen a "szépek népének" kitaszítottjai lettek. Nem éppen a klasszikus fantasy felállás. Ráadásul mindezt a PbtA rendszerrel, ami nem kifejezetten a barátom. Az első, pdf verziót célzó kampányt könnyű szívvel támogattam, hiszen egész kis összegbe került. A digitális változat elkészültekor kellemes meglepetés volt a könyv látványvilága, ami klasszikus variétékre és cirkuszokat felidéző, XX. század eleji grafikákból állt, és meg sem próbált elfeket vagy orkokat felmutatni. Ez viszont bennem nem hogy hiányérzetet keltett volna, hanem még meg is hozta a hangulatot. Amikor a második KS is elindult, a nyomtatott könyv miatt, eleinte ingadoztam, de vég...

Legújabb bejegyzések

Házibarkács ötletek - Csillagösvény

The Witcher TTRPG - Emberek és Szörnyek IV. - Alkímia, illetve a fegyverek és páncélok készítése, javítása

Falkensteini Gőztechnológia - Óraműszerkezetű végtagok

UnderWorld RPG - Legendás Szörnyetegek - A Krampus

Házibarkács ötletek - Karakterek egymás között, avagy a szociális interakció a szerepjátékban

The Witcher TTRPG - Műhelytitkok - A fordítás útja az errata dzsungelén keresztül