Egy Falkensteini Kalandregény - Az Arany Templom - I. Fejezet (Beszámoló)

A múlt hétvégén megrendezett Steampunk Design Market - Summer rendezvényen ismét sokan érdeklődtek a Castle Falkenstein szerepjáték iránt, és az asztalunknál szervezett kalandban egy csapat utazó el is indult Egyiptomba, hogy Montfort vikomt társaságában felkutassák a rejtélyes Arany Templomot. A történetet nem zártuk le, ezért az I. fejezet végén megálltunk, hogy egy alkalmas időpontban majd folytassuk - a kaland lemesélhető változata majd akkor kerül fel a blogra, ha ezen túlestünk. Addig is viszont következzék a csapatunk eddigi tetteiről szóló beszámoló!


Ami eddig történt
Egy hónappal azután, hogy Francois Monfort vikomt a párizsi Société de Calculation klubban elfogadta személyes Nemezise, Antoine de Villeforte fogadását, hogy nem tudja a modern technológiát a régi világ egyik titkának feltárására felhasználni, az ifjú nemes expedíciója már meg is érkezett Alexndriába. Az úti céljuk nem más, mint a titokzatos Arany Templom - ezt a rejtélyes, elveszett helyet egy török varázsló, Ali Hassan ajánlotta a figyelmébe, aki maga is a csapat tagja. A vikomtot elkísérte állandó útitársa és menyasszonya, a kalandos természetű Lady Angela Whitmore, és Ruminelo Láncmester, a Belgrád közeléből származó Törpe gépész.
A csapathoz csatlakozott még Emile Boch, az ismert és sokat látott belga Felfedező; az Aether néven ismert ifjú Feltaláló; a titokzatos múltú, magát ukránnak valló Petyura, akiről mindenki úgy sejtette, hogy valójában az orosz cár Titkosügynöket; Pete Sanders, a brit ex-katona és Szerencselovag; a Marseilles kikötőjében felfogadott, kemény öklű Zsivány, Zola; és négy egyiptomi fegyveres, akik saját tevéiken kísérték a csapatot. Az expedíció többi tagja két speciális, félhernyótalpas járművön utazott, a felszerelésük és ellátmányuk társaságában.


Első fejezet
Miután az expedíció végre megkapta az engedélyt az indulásra, a vikomt és társai nekivágtak az útnak a Nílus bal partján, déli irányba. A Rumenilo által átépített - és Aether által oly sokszor kritizált féllánctalpas járművek lassan, ám magabiztosan falták a távolságot, a felfogadott helyiek pedig tevéiken nyargalásztak körülöttük, veszélyforrások után kutatva. Már több napja haladtak így, mikor váratlanul egy nagyobb csapat sivatagi nomád bukant fel velük szemben, akik rikoltozva körül is vették az expedíció járműveit, bár nem tűntek kifejezetten ellenségesnek. Ali Hassan vállalta magára a tolmács szerepét, ám mikor a lovasok vezetője, Samar megtudta, hogy mit keresnek, azonnal tört franciára váltott, és figyelmeztette az utazókat, hogy ne is menjenek tovább, mert igen veszedelmes helyre készülnek. Majd az egész nomád csapat minden további magyarázat nélkül elvágtatott.
Aznap este, mikor a csapat tábort vert a sivatagban, négy burnuszos alak próbált meg beosonni a táborba: ketten az egyik lánctalpast akarták kifosztani, két másik pedig a csapat sátrába osont be, gyilkos szándékkal. Aether és Sanders azonban szemfüles őröknek bizonyultak - a Szerencselovag azonnal felmászott a járműre és szablyával rontott a betolakodókra, a Feltaláló pedig figyelmeztette alvó társait. A lánctalpas fedélzetén a két arab nem volt ellenfél a rutinosan vívó Sandersnek, és egy-egy rettenetes vágás után mindkettő menekülőre fogta, ám a hátuk mögött csőre töltött puska závárcsattanására megadták magukat. A sátorban eközben Petyura és Zola ököllel csapott össze a haramiákkal, Aether pedig ráugrott az egyik hátára, hogy szorítófogásba vegye, ám az sajnos hanyatt vetette magát, szinte összenyomva a Feltalálót. Végül a kemény öklű Zsivány kiütötte a saját ellenfelét, Petyura pedig az előrántott Derringerét a másik támadóra szegezte, hogy megadásra bírja. Mire a másik vikomt előkerült, már el is fogták élve - és többé-kevésbé épen mind a négy behatolót. Bár elsőre úgy hitték, hogy Samar emberei, végül kiderült, hogy csupán a kínálkozó alkalmat kihasználó közönséges banditák voltak, akiket a vak véletlen sodort az útjukba. Végül hosszas tanakodás és heves vita - "De uram, nem vagyunk mi britek!" - után úgy döntöttek, hogy meghagyják az életüket, és hajnalban szabadon engedték őket.
Néhány nappal később Ali Hassan ősi, papiruszra rajzolt térképét követve az expedíció nyugat felé fordult, ám mikor végre elérték a vöröses szikladombokat, sehol sem találták Hórusz jelét, ami a térkép szerint a mághiával elrejtett kanyon bejáratát jelezte volna. A varázsló hosszasan kereste a sólyom jelét, és a csapat számára ekkor vált világossá, hogy Ali Hassan látása minden bizonnyal pocsék, ám végtelen hiúságában nem volt hajlandó szemüveget hordani. Végül a csapat több órányi keresés után rábukkant a homokba dőlt oszlopra, rajta a keresett hieroglifával, így a varázsló felolvashatta a térképre írt varázslatot, ami megtörte az illúziót: ezzel feltárult a keskeny, kanyargó átjáró az Arany Templom felé. A helyiek igen megrettentek - Sanders pedig láthatóan egészen megdöbbent a valóság eme "meggyalázásán" - és csak komoly jutalom ígérete tudta őket rávenni a tovább haladásra. Elsőként a vikomt lánctalpasa nyomult be, nyomában a tevéken utazó helyiekkel, végül a Sanders vezette második gépezet zárta a sort.
A kanyon igen keskenynek bizonyult, a Törpe által épített járművek néha alig fértek el benne. Egy ponton az elöl haladó lánctalpas meg is szorult, és mikor kiszabadította magát, a nyomában leguruló kövek a tevéket ugyan még elkerülték, Sandersék gépezetét viszont eltalálták, és a monstrum be is ékelődött. Petyura és Zola kézzel kezdte el elhordani a sziklákat, amíg Aether össze nem állított gyorsan egy véső-fúró eszközt, amivel sikerült kiszabadítani a járművet. A rengésektől azonban a magas sziklafal meggyengült, több tonnányi kővel árasztva el az átjárót. Az omladék elbontása több napi munka lesz, ám ezt meghagyták a visszaútra, és mindannyian az elöttük álló felfedezésre koncentráltak…

Eddig jutottunk hát a történetben, de remélhetőleg nemsokára folytathatjuk a csapatunk egyiptomi kalandját!

Egy Falkensteini Kalandregény - Az Arany Templom - I. Fejezet (Beszámoló)


-Kyrg-

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések