A Falkenstein Kastély - Karakteralkotó segédlet kártyákkal
Amióta a Castle Falkenstein megjelent, több, mint két tucat előre gyártott karaktert alkottam meg a rendezvényeinken mesélt kalandokhoz. Ezeket az alapkönyvben szereplő minta alapján készítettem el, ami egy pár órás játékhoz kicsit túlzás, de szeretem a rendes karaktereket. Ezek a tapasztalatok vezettek el oda, hogy jó lenne egy vezetőszárat alkotni a játékosoknak, valami hasonlót, mint ami a Cyberpunk 2020-ban is volt (azt a háttérgenerátort számos másik játékhoz is felhasználtuk, erősen módosítva még M* karakterekhez is jó volt.) Mivel mindkét szerepjátékot Mike Pondsmith készítette, számos hasonlóságot találni a kettő között, bár a Falkenstein kétségtelenül sokkal kisebb hangsúlyt fektet a matekra és a végtelen bónuszokra.
Ez a karakteralkotás természetesen a szokásos franciakártyákat használja, kockák helyett. Több esetben a lapok névértéke mellett a színük is lényeges, mást-mást jelentve egy Kőr 10 és egy Pikk 10. Bizonyos részeket, mint a szerepet, a nemzetiséget és a képességeket természetesen a játékosnak magának kell meghatároznia.
Próbáljátok ki, és ha van ezzel kapcsolatban ötletetek, szívesen várom a visszajelzéseket!
-Kyrg-
Megjegyzések
Megjegyzés küldése